brusszel


Több mint 10 százalékkal nőtt az SAP Hungary Kft. bevétele tavaly

Figyelő Online
2012.09.10  13:12   
mail
nyomtatás
Több mint tíz százalékkal, 15,2 milliárd forintra növelte árbevételét az SAP Hungary Kft. tavaly - mondta Ablonczy Balázs ügyvezető igazgató Tihanyban, a cég üzleti konferenciáján tartott háttérbeszélgetésen.
A szoftverfejlesztő konszern magyarországi leányvállalatának vezetője szerint a növekedés elsősorban a magyarországi kis-, és középvállalatoknak köszönhető: a szektor, saját szegmensében tavaly 30 százalék feletti bevétel-növekedést hozott a cégnek. Hozzátette, hogy az idei év első felében a kisvállalatok már 20 százalékot meghaladó növekedést generáltak az SAP-nak.

Az idei év első hat hónapja 2008-óta a legjobb féléve volt a cégnek, az új szoftverek értékesítéséből származó árbevétel 47 százalékkal nőtt. Az év egészére tíz százalék feletti árbevétel-növekedést terveznek. Ablonczy Balázs elmondta, hogy a nagyrészt uniós forrásból tervezett államigazgatási informatikai fejlesztések egy része nem indult meg, véleménye szerint több 10 milliárd forint értékű kormányzati beruházás hiányzik a teljes informatikai piacról.

A tavalyi év csalódásának nevezte, hogy 2010-hez képest harmadára esett vissza az SAP Hungary kormányzati szektorból származó árbevétele. Ablonczy Balázs szólt arról is, hogy erősebben kívánnak támaszkodni a magyarországi partnerhálózatukra, amelyben több mint 1.500 fő foglakozik a szoftvercég megoldásainak bevezetésével és karbantartásával. Az idei évben további létszámbővítést terveznek: a budapesti székhelyű nemzetközi fejlesztő és támogatóközpont dolgozóinak számát közel 20 fővel emelik, jelenleg a fejlesztőközpont 250 főt alkalmaz.

A Magyarországon több mint 1.100 ügyféllel, köztük 600 kisvállalattal rendelkező SAP Hungary közel 36 százalékos részesedéssel rendelkezik az üzleti szoftverpiacon, és ezt tovább szeretnék növelni - vélekedett az ügyvezető a konferencián tartott háttérbeszélgetésen. Az 500 főt foglalkoztató hazai leányvállalat növekedésében fontos szerepet játszanak a globális felvásárlások, amelyeknek köszönhetően a vállalat több új területen vetette meg lábát. Példaként a felhő alapú szolgáltatások területén végrehajtott akvizíciót említette, az SAP az Ariba mellett felvásárolta a SuccessFactors nevű cégeket. A szoftverkonszern tavaly eddigi legjobb évét zárta: a globális árbevétele meghaladta 14 milliárd eurót, amely 14 százalékos növekedést jelent. Az új szoftverek eladásából származó bevételek 22 százalékkal nőttek - mondta.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.