brusszel


Nincs realitása egy új nemzeti légitársaság beindításának

Figyelő Online - Torontáli Zoltán
2012.09.10  13:13   
mail
nyomtatás
Az Nemzeti Közlekedési Hatóság határozatlan időre, és kikötések nélkül jelölte ki a Wizz Air-t arra, hogy a Budapest-Kijev illetve Budapest-Tel Aviv útvonalakon repüljön - hangzott el hétfőn délelőtt a légitársaság sajtótájékoztatóján. Mivel ezek nem az Európai Unión belüli járatok, csak a két ország közötti egyezmény alapján, a hatóságok által kijelölt légitársaságok (általában országonként egy-egy) repülhetik.
Az útvonalakon a Malév megszűnése után nyílt meg a lehetőség az új kijelölésre. A Wizz Air Hungary Kft. korábban jelezte, hogy akár úgy is átvenne bizonyos célpontokat, hogy egy jövőbeni új Malév indulásakor lemond a lehetőségről. Váradi József vezérigazgató azonban a Figyelő Online kérdésére most azt közölte, hogy a kijelölésben nem kért ilyet a közlekedési hatóság, és az határozatlan időre szól. Márpedig ha lenne belátható időn belül tető alá hozható terv egy új nemzeti légitársaságra, akkor a hivatal aligha adta volna feltétel nélkül „örökbe" az említett két útvonalat. A Wizz Air pályázik még a moszkvai és az isztanbuli kijelölésre is, és egy-két hónapon belül számít a döntésekre. A négy egykori malévos úti célból üzleti szempontból a moszkvai járat megszerzése lehetne a legnagyobb falat.

Egy újságírói felvetésre Váradi ismét azt a véleményét közölte, hogy egy új nemzeti légitársaság indításához semmi másra nem lenne szükség, csak 100 millió euróra és az üzleti szándékra, ám ennek a realitása ma - a vezérigazgató véleménye szerint - a nullához közelít. Annak sem látja értelmét, hogy a Malév egykori balkáni célpontjai iránt érdeklődjön, ezek az útvonalak a cég modelljéhez nem illeszkednek, és egyértelműen veszteséget termelnének. Az egykori Malév hálózatból tehát a Wizz Air eddig üzleti értelemben sikeresen mazsolázta ki a potenciálisan jó falatokat.
A diszkont légitársaság idén várhatóan mintegy 2 milliós utasforgalmat ér el Budapesten, amely jelentős növekedés a tavalyi 1,36 millióhoz képest. A Malév február eleji kidőlése nyilvánvalóan segítette forgalmának nagyarányú emelkedését.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200