brusszel


Fehéroroszországban csökken a refinanszírozási kamatláb

Figyelő Online
2012.09.10  18:32   
mail
nyomtatás
A fehérorosz központi bank az igen magas, 30,5 százalékról 30 százalékra csökkenti a refinanszírozási kamatlábat szeptember 12-től - jelentette be az ország jegybankja hétfőn.
A múlt év végén a kamatszint még 45 százalék volt. A központi bank hétfői közleménye szerint bár augusztusban némileg emelkedtek a fogyasztói árak, az infláció idén eddig a várt szinten belüli, a gazdaság stabil, ami lehetővé tette a refinanszírozási kamatláb további csökkentését.

A szerdától érvényes döntéssel idén már nyolcadszor csökken a refinanszírozási kamat Fehéroroszországban. A bank egy hónapja ugyancsak 50 bázisponttal csökkentette a refinanszírozási kamatot, és akkor jelezte: folytatja a fokozatos kamatvágást, az év végéig 22 százalékra, ha az infláció 20 százalékon belül marad. Idén eddig 14,6 százalék volt az infláció, éves szinten pedig 55,6 százalék. Tavaly még 110 százalékos volt az infláció, részben a helyi rubel leértékelése miatt. A múlt év elején a refinanszírozási kamat még 10,5 százalék volt. Ezután azonban gyorsan emelkedni kezdett a súlyos valutahiány és a kormány elhibázott gazdasági intézkedései miatt emelkedő infláció következtében, aminek a hatására a kamatláb tavaly decemberben elérte a 45 százalékos csúcsot.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200