brusszel


A Malév GH fennmaradását szolgálja a Wizz Airrel kötött szerződés

Figyelő Online
2012.09.11  08:21   
mail
nyomtatás
A Malév GH földi kiszolgálócég fennmaradását szolgálja a Wizz Air diszkont légitársasággal megkötött szerződés. A három évre 2 milliárd forintos bevételt jelentő üzlet a GH vezérigazgatója szerint csak a túléléshez elegendő.
Limburger Lóránt az MTI kérdésére elmondta, hogy a diszkont cég földi kiszolgálásának megszerzésért nagy versenyben nyertek a Liszt Ferenc-reptéren tevékenykedő másik két szolgáltatóval szemben. Bár a Wizz Airrel kötött szerződés évente mintegy 6.000 gép kiszolgálását jelenti, ez a szám mintegy negyede a Malév korábbi, 23.000-es éves járatmennyiségének.

A bevétel azonban arányaiban jóval alacsonyabb, a megváltozott helyi viszonyok között ugyanis csak erős versenyben tudta a cég megszerezni a megbízatást.A feladathoz néhány munkavállaló felvételét tervezi a GH. Limburger Lóránt azonban emlékeztetett arra, hogy a Malév február 3-i leállása miatt több mint 400 munkavállalójától vált meg a földi kiszolgáló cég.A hazai piac egyelőre nem tartogat jelentős növekedési potenciált, a Budapestről közlekedő légitársaságok már mind évekre elköteleződtek valamelyik földi kiszolgáló mellett. A Wizz Air mellett a közelmúltban az Ural légitársaság földi kiszolgálását tudta megszerezni a Malév GH, de ez heti egy járatot jelent csak.

A lehetőségeket azonban továbbra is figyelik, hiszen a Malév által hagyott piaci rést a vezérigazgató szerint még messze nem töltötte be a többi társaság. A takarékossági intézkedéseket is tovább folytatják, ezzel Limburger Lóránt szerint az idén még súlyosan veszteséges cég 2013-ra nullszaldósan tevékenykedhet majd.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. júniusban jelentette be, hogy a Malév leányvállalatai tovább működhetnek, miután a felszámolás alatt álló Malév Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., valamint a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Tiszavíz Vízerőmű Kft. szerződést kötött csütörtökön a Malév leányvállalatai részesedéseinek tulajdonszerzéséről, és a velük kapcsolatos követelések, tartozások átvállalásáról, a tervezett tőkerendezéssel összefüggésben. A Malév GH így kikerült a felszámolás alatti Malév leányvállalati köréből, tevékenységét normál üzletmenet mellett - fogalmazott az MNV.A GH 800 millió forintos tőkeemelésének így fele jött az MNV-től a másik fele a Tiszavíztől.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200