brusszel


Matolcsy szerint meglesz a pénz a munkahelyvédelmi akciótervre

Figyelő Online
2012.09.11  11:49   
mail
nyomtatás
A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti - emelte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés kedden megkezdődött országgyűlési vitájában.
"Egyszerre kell védeni a meglévő munkahelyeket és újakat létrehozni" - fogalmazott expozéjában a tárcavezető, aki az akciótervet célzott foglalkoztatáspolitikai és adóprogramnak nevezte. Matolcsy György azt mondta, hogy a 2013. évi költségvetés a szükséges 300 milliárdos forrást "odateszi" a program mögé. Nem történhet semmilyen olyan tárgyalás semmilyen olyan nemzetközi intézménnyel, olyan változás a magyar politika és gazdaságpolitika körében, hogy ez a forrás a büdzsében ne lenne meg - szögezte le, hozzátéve: a pénzügyi tranzakciós illeték, valamint az állampapírhozamok csökkenése miatti költségvetési kiadási megtakarítás áll a program mögött.A miniszter szerint az akcióterv után, a sikeres közmunkaprogramok tudatában, kitűzhetik Magyarország elé a teljes foglalkoztatás célját, az ehhez vezető úton az első lépések megvannak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.