brusszel


Emelkednek az ázsiai tőzsdeindexek

Figyelő Online
2012.09.12  10:00   
mail
nyomtatás
Index-emelkedéssel reagáltak az ázsiai tőzsdék az amerikai és német tőzsdék kedden elért idei csúcsaira.
A befektetői hangulaton az amerikai monetáris enyhítési várakozások mellett az európai válságrendezési erőfeszítések sikerébe vetett bizalom erősítette, amit az euró árfolyamának emelkedése is tükrözött. Tokióban a tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index 152,58 ponttal, 1,73 százalékkal 8959,96 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 9,56 ponttal, 1,31 százalékkal 741,82 pontra emelkedett.
A legnagyobb árfolyamnyereséget a bányászati, színesfém feldolgozó és a nagykereskedelmi raktár ágazat részvényei érték el, míg a gyengülők csoportját a tengerhajózási, légiközlekedési és közüzemi ágazatok részvényei vezették.
A jen gyengülése az euróval szemben az exportőr vállalatok részvényeinek segített.
Az Apple alkatrész beszállítóit pedig az iPhone 5 szerdára várt bemutatása segítette erősödéshez.
A szöuli tőzsde Kospi indexe két egymást követő veszteséges nap után 30,03 ponttal, 1,56 százalékkal 1950,03 pontra emelkedett szerdán.
A Samsung Electronics 3,03 százalékkal, a világ második legnagyobb memória áramkör gyártója, az SK hynix pedig 1,14 százalékkal erősödött.
A Hyundai Heavy Industries hajóépítő vállalat 3,38 százalékkal, a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering 2,41 százalékkal erősödött.
A Hyundai Motor 0,21 százalékkal erősödött, a Kia Motors 0,14 százalékkal gyengült.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200