brusszel


Több mint négymilliárd forintos beruházással bővíti gyárát a HARIBO Nemesvámoson

Figyelő Online
2012.09.12  19:48   
mail
nyomtatás
Több mint 4,2 milliárd forintos beruházással a jelenleginek bővíti nemesvámosi gyárát a HARIBO Hungária Kft. - tájékoztatta a vállalat ügyvezetése szerdán az MTI-t.
A gumicukorgyártó vállalat a fejlesztéshez közel 800 millió forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv technológiafejlesztésre kiírt pályázatán, a jelenlegi ötezer négyzetméteres gyártócsarnok további nyolcezer négyzetméterrel bővül - mondta Perjés Ákos, a HARIBO Hungária Kft. kereskedelmi és marketing ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a munkálatok júniusban kezdődtek, s a tervek szerint a jövő év tavaszán fejeződnek be. A technológia fejlesztése mellett új üzemcsarnokot és raktárépületet építenek, a beruházást követően legalább 25-tel növelik a dolgozók létszámát. Axel Pietruschinski termelési ügyvezető igazgató elmondta: a nemesvámosi gyárban évente közel 13 ezer tonna gumicukrot gyártanak, a beruházással a gyár kapacitása egyharmadával, mintegy 17 ezer tonnára nő.

Tájékoztatása szerint az Európában 15 vállalattal rendelkező konszern azért döntött a magyarországi bővítés mellett, mert rendkívül elkötelezett, motivált dolgozókkal nemzetközileg magas minőséget és jó gazdasági mutatókat érnek el. A termeléshez magyar beszállítóktól vásárolják a legtöbb alapanyagot, terméket, a gyárban több mint 30 féle terméket gyártanak különböző kiszerelésekben. Marek Kisielewski pénzügyi ügyvezető igazgató közölte: a magyarországi vállalat tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 7 milliárd forintot, és az adózott eredménye több mint 750 millió forintot tett ki. A nemesvámosi gyár dolgozóinak létszáma a bővítés előtt 152 volt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200