brusszel


Az év végéig dolgozhat a Malév-vizsgálóbizottság

Figyelő Online
2012.09.13  12:16   
mail
nyomtatás
Az év végéig meghosszabbodhat a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság mandátuma, ha az Országgyűlés elfogadja a testület elnökének erre vonatkozó indítványát.
A fideszes Varga István csütörtökön terjesztette a Ház elé határozati javaslatát, amely szerint az eredetileg tervezett szeptember helyett a bizottságnak december 31-ig kellene benyújtania jelentését a parlamentnek.A kormánypárti politikus javaslata indoklásában felidézte: a vizsgálóbizottság eddigi hét ülésén több mint tizenöt órát tárgyalt, tizenöt embert hallgatott meg, majd július 11-i tanácskozásán lezárta a Malév Zrt. privatizációjához kapcsolódó kérdések vizsgálatát.

Az elfogadott munkaterv alapján azonban további két kérdéskör, a BA Zrt. privatizációjának és a Malév visszaállamosításának vizsgálata, valamint ehhez kapcsolódóan további tizenhat ember meghallgatása hátra van még - hívta fel a figyelmet. Varga István kitért arra is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től bekért, több száz oldalnyi iratanyag feldolgozása és értékelése szintén folyamatban van.

Az Országgyűlés március közepén döntött a tíztagú vizsgálóbizottság létrehozásáról a fideszes Budai Gyula - akkor még elszámoltatási kormánybiztos - kezdeményezésére.A testület legutóbbi ülésén, július 11-én a szocialista Veres Jánost is meghallgatta. A volt pénzügyminiszter egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az AirBridge azért nyerte meg a Malév privatizációs pályázatát, mert egyedül ez a cég tett bankgaranciát ajánlata mögé. A bizottság ezt megelőzően meghallgatta már mások mellett Simor András jegybankelnököt mint a Deloitte korábbi elnök-vezérigazgatóját is. A Malév február 3-án szüntette be működését.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200