brusszel


Simor: nem bocsátkozom esélylatolgatásba

Figyelő Online
2012.09.13  14:02   
mail
nyomtatás
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében. Úgy véli, ha Magyarország tavaly megkötötte volna a megállapodást, a munkahelyvédelmi terv költségeit már kigazdálkodhatta volna a kamatmegtakarításból.
A jegybank elnöke a Portfolio.hu-n csütörtökön megjelent interjújában fejtette ki véleményét, miután szerdán megjelent a monetáris tanács legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amelyen úgy döntöttek a kamat csökkentése mellett, hogy azt Simor András és alelnökei is ellenezték.Simor András elmondta azt is, hogy szerinte ha a jegybank - az EKB példájára - elkezdene állampapírt vásárolni, az nem hitelességet erősítene, hanem hitelességet gyengítene.

Ezért a felárak csökkenése helyett azok emelkedése következne be.Kiemelte, hogy az EKB kötvényprogramja mellett sem szakít az inflációs célkövetéssel. Szerinte az EKB programjához sok pénz, hitelesség, hitelképesség szükséges. "Ezt az európai jegybank mögött álló északi eurózóna tagok garantálják. Egyszerűbben fogalmazva: az EKB mögött ott áll a német állam" - mondta, utalva arra, hogy az MNB mögött a viszont a magyar állam áll. Kérdésre válaszolva közölte, hogy ebben az ügyben a kormány még nem kereste meg a jegybankot.

Kamatpolitikával minimális élénkítés érhető el

A jegybankelnök emlékeztetett arra, hogy júniusi és júliusi kamattartó döntéskor a tanács túlnyomó többsége azt állapította meg, hogy kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha a kockázati felárak érdemi és tartós csökkenése következik be, valamint az inflációs kilátások javulnak. Azonban a júniusi inflációs riport megjelenése óta az inflációs adatok rendre kellemetlen meglepetést okoztak, illetve a legutóbbi döntés időpontjában még nem ismert augusztusi infláció is nagyobb lett a várakozásuknál - mondta. A nyomott belső kereslet inflációt leszorító hatása kisebb, mint amire számítottunk - tette hozzá. Simor szerint "nagy valószínűséggel idén és jövőre is számottevően meghaladjuk az inflációs célt". A gazdaságélénkítés és az alapkamat kapcsolatával összefüggésben kifejtette: "a kamatcsökkentés tankönyvi esetben ugyan élénkítést jelent, ám nálunk ez a hatás nem egyértelmű. A kamatcsökkentéssel elvileg együtt járó forintgyengülés aligha tudná tovább élénkíteni az exportot, hiszen a folyó fizetési mérleg többletünk már így is egyedülálló a régióban. Ráadásul a forint gyengülése a devizahitelesek törlesztő részleteinek emelkedésével jár, ami az elkölthető jövedelem csökkenésén keresztül a fogyasztást is visszavetheti. Ez még akkor is igaz, ha a kormány amúgy már jelentős intézkedéseket tett a devizahitelesek megsegítése érdekében. Ehhez tegyük hozzá, hogy az egyébként is magas államadósságunk közel fele devizában van, ami egy esetleges forintgyengülés során tovább emelkedne. Vagyis a kamatpolitikával az árfolyamcsatornán keresztül legfeljebb minimálisan tudnánk élénkíteni a keresletet".

Simor szerint a kamatcsökkentés nem segíthet a befagyott hitelezés fellendítésében sem, mert azt a bankok alacsony hitelezési hajlandósága, és nem a hitelkereslet szűk volta okozza.Arra a kérdésre, hogy a tanács legutóbbi kamatcsökkentő döntése egy intenzív kamatcsökkentési ciklus kezdete-e, a jegybankelnök úgy válaszolt, hogy ezt nem tudja megmondani. Ugyanakkor megismételte, hogy saját döntését továbbra is az inflációs célkövetés keretei között hozza majd meg.

Simor:nem vagyok jós


Simor András az Index-nek adott, ugyancsak csütörtöki interjújában, arra a kérdésére, hogy a kamatcsökkentést segíthetné-e egy IMF-megállapodás - kijelentette: "az biztos, hogy akkor fenntartható a kockázati felár javulása, ha viszonylag záros határidőn belül van IMF-EU megállapodás. És lehet egy olyan optimális forgatókönyvvel is számolni, hogy a megállapodás az árfolyam erősítésével is tovább enyhítené a kockázatokat – hiszen csökkenne a devizaadósság forintban meghatározott értéke, amit a GDP-hez mérünk –, illetve az árfolyamerősödés csökkentené az inflációs kockázatot, javítaná az inflációs pályát is, hamarabb érhetnénk el a jegybank által meghatározott, az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos célt".

Simor ugyan elzárkózott attól, hogy a megállapodás esélyét latolgassa, de azt leszögezte, hogy arra leginkább a hitelesség miatt van szükség. "Ezt akarjuk kölcsön venni a nemzetközi szervezetektől, hogy csökkenjenek a felárak, hogy vissza tudjunk térni egy olcsóbb piaci finanszírozáshoz. És, ha a költségvetés kevesebbet költ az adósságfinanszírozásra, akkor kevesebbet kell elvonni, ez pedig hosszabb távon segíthet a növekedésben" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyit veszítet az ország a megállapodás halogatásával úgy válaszolt, hogy ezt maga a kormány számszerűsítette, amikor "azt mondják, százmilliárd forintot hozhat az olcsóbb adósságfinanszírozáson keresztül a megállapodás". Ez az egy éves késlekedés ára, "de ehhez hozzá kell tenni, hogy az állampapírok átlagos futamideje három év, így valójában az egy évi költség három éven keresztül minden évben jelentkezik.

Így azt is mondhatjuk, hogy "ha tavaly megkötöttük volna a megállapodást, a munkahelyvédelmi terv költségeit már kigazdálkodhattuk volna pusztán a kamatmegtakarításból" - magyarázta a jegybankelnök.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.