brusszel


KIM: a kormány még nem tárgyalt létszámcsökkentésről

Figyelő Online
2012.09.14  12:46   
mail
nyomtatás
A kormány még nem tárgyalt erről a kérdésről - így kommentálta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya a Magyar Hírlap közszférában várható elbocsátásokról szóló hírét pénteken az MTI érdeklődésére.
A napilap - pontosan meg nem nevezett forrásból származó - értesülése szerint a jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. Egyfelől megszüntetik azokat a státusokat, amelyeket jelenleg sem töltenek be, másfelől több ezer fős leépítés is megvalósulhat mind az államigazgatási apparátusban, mind pedig az önkormányzatoknál - írta a Magyar Hírlap, amely úgy tudja, a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket érintheti komolyabban.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában azt mondta: Magyarország az IMF/EU-tárgyalások elején áll, és van egy nagy, legalább harminc javaslatból álló halmaz, amely egy tárgyalási pozíció, de "ezen az alapon nem lesz megállapodás", ezeket az IMF/EU-elvárásokat ugyanis a magyarok nem tudják elfogadni, legfeljebb a bürokrácialeépítést, ha annak módszerében meg tudnak állapodni a felek.

Hozzá hasonlóan Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is arról beszélt vasárnap, hogy a Magyar Nemzetben megjelent IMF-kölcsönfeltételek listájából szerinte egyetlen intézkedést lehet megfontolni, a bürokráciacsökkentést.

Idén januárban már volt egy létszámcsökkentés, amely a központi közigazgatásban dolgozók mintegy öt százalékát érintette. Nekik egy Karrier Híd nevű programot indítottak, hogy segítsék az elhelyezkedésüket.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.