brusszel


Azért húzódnak az IMF-tárgyalások, mert túl jók vagyunk

Figyelő Online
2012.09.15  08:25   
mail
nyomtatás
Egyetlen oka lehet az IMF-hiteltárgyalások elhúzódásának, túl jók vagyunk a számaink alapján - erről Giró-Szász András kormányszóvivő beszélt a Népszabadságnak adott, szombaton megjelent interjújában.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány mit tud letenni az asztalra, hogy az IMF-elvárásokat teljesítse, azt mondta: ahogy a 2012-es költségvetés tekintetében, úgy a 2013-asban is azokat a számokat, amiket vállalt, teljesíti.

Hozzátette: kevés kormány van Európában, akárcsak az elmúlt két évre visszamenőleg is, amelyik teljesíti az elvárt számokat. Ez hitelességi kérdés, és a magyar kormány eléggé elszánt ebben a kérdésben - szögezte le. Giró-Szász teljesen reálisnak és valósnak nevezte azt a listát, amit a miniszterelnök ismertetett.


A héten jelent meg egy 300 oldalas tanulmány

Sikersztorinak nevezték a 2008-2009-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik csütörtökön Londonban mutatták be erről összeállított tanulmányukat.

A 300 oldalas kötet, amelyet az IMF európai ügyosztályának két vezető munkatársa ismertetett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni székhelyén, a Magyarországról szóló fejezetben felfedi, hogy a magyar hatóságok 2008. október 9-én, csütörtökön fordultak segítségért a valutaalaphoz. Az aznapi eseményeket leíró rész szerint az IMF-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke telefonált, közölve, hogy "elszabadult a pokol" a piacon, miután reggel sikertelenül zárult az állampapír-aukció, az állampapírok elsődleges forgalmazói beszüntették az árjegyzést, a devizapiaci feszültség mértékét jelző swap-felárak megugrottak, a forint gyengült és az OTP részvénye nyomás alá került (az OTP-részvények ára aznap 14,33 százalékkal esett).

Sebezhetőek voltunk

Ismerve a magyar gazdaság sebezhetőségeit, nem volt meglepetés, hogy ilyen gyors és súlyos hatásai voltak Magyarországon a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása után elhatalmasodó globális pénzügyi válságnak, ugyanakkor üdvözlendő volt az a gyorsaság, amellyel a magyar hatóságok annak idején segítséget kértek - áll az IMF tanulmányában.

A telefonhívást is gyors válasz követte, az IMF igazgatótanácsa már 2008. november 6-án jóváhagyta Magyarországnak a készenléti megállapodást.

Az IMF-tanulmány szerzőinek adatai szerint Magyarország külső bruttó finanszírozási igénye potenciálisan rendkívül magas, 2008 negyedik negyedéve és 2009 vége között 39 milliárd euró volt.

Az arra az időszakra várt beáramlások - az EU-folyósítások, a működőtőke- és egyéb magántőke-befektetések - értéke 19 milliárd euró volt, így a finanszírozási hiány 20 milliárd euróra volt tehető.

Ezt a rést töltötte ki az IMF 12,5 milliárd eurós, az Európai Bizottság 6,5 milliárd eurós, valamint a Világbank egymilliárd eurós juttatásából összeállt csomag.

A magyar gazdaság ezután kevesebb mint egy év alatt stabilizálódott. A piacok kedvezően reagáltak a programra; ezt mutatta, hogy a magyar szuverén törlesztéskockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása 2009 tavaszára jelentősen és tartósan esett, a 2009 júliusában végrehajtott sikeres devizakötvény-kibocsátás pedig erőteljes jelzés volt arra, hogy visszatért a globális befektetői bizalom Magyarország iránt - áll az IMF-tanulmányban.

A kötet szerint a kormányváltás a program "idő előtti befejeződéséhez" vezetett 2010 júliusában. A tanulmány szerzői szerint "ennek következtében" Magyarország ismét nyomás alá került, amikor az euróövezeti válság 2011 második felében intenzívebbé vált.

A tanulmányt bemutató IMF-küldöttség egyik tagja, Bas B. Bakker, a valutaalap európai ügyosztálya felzárkózó európai piacokért felelős részlegének igazgatója szerint ma már korántsem olyan sürgető a helyzet Magyarország szempontjából, mint a globális pénzügyi "leolvadással" fenyegető 2008 végi időszakban volt. A vezető IMF-tisztviselő szerint a kockázati felárak az egész közép- és kelet-európai térségben "drámai mértékben" csökkentek.

MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.