brusszel


Bővíti termelését a tamási gumi-újrahasznosító üzem

Figyelő Online
2012.09.15  09:58   
mail
nyomtatás
Másfélszeresére bővítené termelését a Magyar Gumi-újrahasznosító Kft. 1,1 milliárd forintos beruházással tavaly épült tamási üzemében - közölte a cég ügyvezetőe.
Majtán János a Magyar Gumi-újrahasznosító Kft. ügyvezetője elmondta: az üzem évi 15-18 ezer tonna gumihulladék feldolgozására képes, jelenleg 10 ezer tonna begyűjtésére és feldolgozására van engedélyük. Ezt a mennyiséget szeretnék a jövőben 15 ezer tonnára felemelni, jelenleg a bővítés környezetvédelmi engedélyezési eljárása folyik.

A tamási gumiőrlő üzemben dán technológia alapján állítanak elő gumihulladékból granulátumot. Majtán János arról számolt be, hogy a piaci tendenciák szerint a jövőben nagyobb igény lesz a termékeikre. Elsősorban a játszóterekhez használt, esésvédő gumilapok gyártóinak kereslete, és a cég romániai piaca is nőtt. Jelentős keresletbővülést várnak attól, hogy a cégek a társasági adóból leírható támogatást kaphatnak műfüves sportpályák építéséhez, valamint attól, hogy megkezdte a termelést a Mol Zrt. zalaegerszegi gumibitumen-gyártó üzeme, amely szintén felhasználja a hulladékból előállított gumigranulátumot. A 494 millió forintos európai uniós támogatással épült üzem idei, 250-400 millió forint közötti árbevétele jövőre a termelés bővülésével arányosan nő - mondta az ügyvezető igazgató.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200