brusszel


Nem indult el a termelés a kapuvári húsgyárban

Figyelő Online
2012.09.17  09:20   
mail
nyomtatás
A tulajdonos múlt heti ígérete ellenére nem indult újra a kapuvári húsgyárban a vágás – közölte hétfőn az MTI érdeklődésére az üzem szakszervezeti vezetője.
"Látjuk, hogy a menedzsment dolgozik a probléma megoldásán, de azt is, hogy a mai nappal ez nem sikerült" – fogalmazott Pászli Tibor. Elmondta, hogy az utóbbi napok minimális működése volt a hétfő reggeli órákban is, és megjegyezte: már a felvásárlók pénteki visszajelzéseiből látható volt, hogy kevéssé valószínű az üzem felpörögése.
A Kisalföld című megyei napilap szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották. A hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról. A lap által közölteket a nap folyamán Pászli Tbor úgy korrigálta az MTI-nek, hogy a termelés nem állt le, ám jelentősen csökkent, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. A termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani - fogalmazott.
Szerdán a Kormányszóvivői Iroda bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget. A lépést az indokolta, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások miatt. A helyzet tisztázása és a munkahelyek megvédése érdekében a kormány megteszi a szükséges lépéseket és nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a húskombinátban érintett mindkét céget - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán. A két érintett cég a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.
Pénteken 400-500 ember demonstrált az üzem előtt, az ott dolgozók munkahelyének védelmében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.