brusszel


Elemzők: javítja a megállapodás esélyeit a költségvetési módosítók szavazásának elhalasztása

Figyelő Online
2012.09.17  15:49   
mail
nyomtatás
A Takarékbank és a CIB elemzője szerint a kormány nyitottsága irányába mutat, és javítja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) való megállapodás esélyeit, hogy későbbre halasztják a parlamenti szavazást a 2013-as költségvetést módosító javaslatokról.
Varga Mihály IMF-főtárgyaló hétfőn jelentette be, hogy a kormány kérésére a parlament nem szavaz hétfőn a 2013-as költségvetés módosító javaslatairól, hogy ha az IMF-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a büdzsén. Elmondta azt is, hogy az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához illeszkedő tárgyalási javaslatokat fogalmaz meg a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak címzett válaszában, amelyet kedden vagy szerdán küld el az IMF-nek.

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője szerint egyik bejelentés sem meglepő, ugyanakkor az, hogy a kormány nem akarja módosítani a 2013-as makrogazdasági pályát, aggasztó lehet. A szakértő kifejtette, hogy egyebek között a jövő évi növekedési kilátások kapcsán állnak távol egymástól az álláspontok: a kormány által várt 1,6 százalékos növekedéssel szemben mind az IMF, mind a független elemzők alacsonyabb bővülést prognosztizálnak. Az, hogy a makropályában nincs egyetértés, Trippon Mariann szerint akár meg is akaszthatja a tárgyalásokat. A nyitottság irányába mutat ugyanakkor a költségvetési szavazás elhalasztása - vélekedett, hozzátéve, hogy a kormány nem sietteti a megállapodást, ugyanakkor tárgyalásban marad, mert alakulhatnak úgy a piaci körülmények, hogy gyors megállapodásra lehet szükség.

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője szerint mindenképpen javítja a megállapodás esélyeit a módosítókról szóló szavazás elhalasztása, ugyanakkor a nemzetközi piacokon olyan hangulatváltozás ment végbe az utóbbi napokban, hogy Magyarország - változatlanul kedvező nemzetközi hangulat mellett - a piacról is finanszírozni tudja magát. A szakértő kifejtette: a devizakötvények kamatai 5-6 százalékra mentek le, ez már "majdnem elfogadható" ár, és a szuverén magyar törlesztésleállási kockázat elleni piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama is 360 bázispont körüli szintre csökkent. Suppan Gergely ugyanakkor hozzátette: egy IMF/EU-megállapodás esetén ez tovább csökkenhetne, 320 bázispont köré.

Az elemző szerint Magyarországnak finanszírozási területen nincs szüksége a megállapodásra, a finanszírozás a piacról is megoldható lenne, ugyanakkor arra az esetre, ha hirtelen elromlana a nemzetközi környezet, szüksége van az országnak védőhálóra. Suppan Gergely hozzátette: Magyarországnak olyan nagy a külső kitettsége, hogy a nemzetközi környezet változása hatványozottan jelentkezik. Egyelőre éles, pozitív irányú fordulat látszik kibontakozni a nemzetközi piacokon, de kérdéses, mennyire lesz tartós ez a változás - mondta Suppan Gergely.

Azt, hogy mit mondott Varga Mihály, részletesen megtudhatja itt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.