brusszel


Jelasity nem lesz a szerb jegybank kormányzótanácsának elnöke

Figyelő Online
2012.09.17  19:19   
mail
nyomtatás
Bár rendkívül megtisztelőnek tartja a felkérést, nem lesz a szerb jegybank kormányzótanácsának elnöke Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója - tudatta a hitelintézet hétfőn közleményben az MTI-vel.
Mladjan Dinkic szerb gazdasági és pénzügyminiszter egy szerdai, a Vecerni Novosti napilapnak adott interjúban közölte, hogy Jelasity Radovánt jelölte a szerb jegybank kormányzótanácsa elnöki posztjára. Jelasity ennek kapcsán a közlemény szerint hangsúlyozta: bár rendkívül megtisztelő számára a felkérés, hiszen korábban csaknem tíz évet dolgozott Szerbiában a jegybankban, a megbízatást nem fogadhatja el, álláspontja szerint ugyanis az a munka nem összeegyeztethető az Erste Bank Hungary Zrt.-nél betöltött pozíciójával."Bár igen megtisztelő az ajánlat, jelenlegi beosztásom az Erste Banknál nem teszi lehetővé ennek a pozíciónak a betöltését a szerb jegybankban, amely a bankfelügyeleti funkciókat is ellátja" - szögezte le a bankvezető, aki 2004 és 2010 között a szerb jegybank elnöke volt.

Pénteken az Erste bankcsoport szóvivője már közölte a jelöléssel kapcsolatban, hogy Jelasity Radovánnak nincs szándékában távozni az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatói posztjáról.A szerb jegybanktörvény szerint az öttagú kormányzótanácsnak nem lehetnek a Szerb Nemzeti Bank által alkalmazott tagjai. A testület a szervezet éves működését felügyeli, és stratégiai döntésekben határozhat, ha a szervezet igazgatótanácsa ezt kéri.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságbank

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200