brusszel


Önbevallást kell készíteni a termőföldről

Figyelő Online
2012.09.19  14:49   
mail
nyomtatás
Önbevallást kell majd készítenie mindenkinek arról, hogy mennyi földje van - olvasható a vidékfejlesztési miniszterrel készült interjú összefoglalójában az inforadio.hu-n.
Fazekas Sándor azt mondta: ezzel véget ér a zsebszerződések időszaka, mert látható lesz, kik a valódi tulajdonosok. Az erről szóló törvényt még idén benyújtják - tette hozzá a miniszter. Az MTI érdeklődésére a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) nem tudtak a hírportálon közzétettnél részletesebb információval szolgálni. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában keddi meghallgatásán Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az új földtörvény alapján földet Magyarországon csak helyben lakó földműves - mezőgazdasággal élethivatásszerűen foglalkozó ember - vásárolhat, illetve bérelhet. Ez a legfontosabb lehetőség a magyar gazdatársadalom előtt 1.100 éve, hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: földtörvény kizárja majd a spekulációt is ezen a területen, akár bel-, akár külföldi spekulánsról legyen szó.Több szakértő is egyetért abban, hogy zsebszerződésekkel mintegy egymillió hektár magyar termőföldnek lehet "külföldi tulajdonosa".
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.