brusszel


SeptEast:Megfékeznék a halálos vérmérgezést

Figyelő Online - NTE
2012.09.19  14:56   
mail
nyomtatás
Néhány másodpercenként hal meg szepszisben (vérmérgezés) egy ember a világon, évente többen, mint az emlő, és vastagbélrákban összesen. Hazánkban 9000 szeptikus beteget kezelnek évente. Az egységes gyógyítási elvek alkalmazását célozza meg a ma Budapesten kezdődő három napos nemzetközi orvos kongresszus, a SeptEast.
A szepszis elleni fellépéshez csatlakozott Magyarország is a ma kezdődő nemzetközi, angol nyelvű kongresszus megszervezésével, a SepsEast-tel, melyen több mint 40 nemzetközi szaktekintély tart előadást 3 parallel szekcióban 3 napig.

„Célunk, hogy Közép-, és Kelet-Európa orvosait közelebb hozzuk egymáshoz és nyugat-európai kollégáinkhoz, valamint együtt, egyetértésben, egységes elvek mentén próbáljuk a régió betegellátását, szakorvosképzését, és kutatási színvonalát mielőbb felzárkóztatni a nemzetközi színvonalhoz" - mondta Figyelő online érdeklődésére a konferencia szervezője, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének professzora. Molnár Zsolt professzor úgy fogalmazott: mivel a nemzetközi kongresszusokra általában kevesek juthatnak ki Kelet-Európából, és különösen igaz ez a szakvizsga előtt álló gyakornokainkra, a SepsEast talán a világon egyedülálló kezdeményezése, hogy rezidensek, PhD hallgatók, és gyakornokok számára a regisztráció ingyenes. Ezzel kívánják a fiatal orvosokban már a kezdet kezdetén elültetni a szakmai igényességet és lelkesedést.

A korszerű orvostudomány legutóbbi évtizedeinek egyik új kihívása, a kritikus állapotú betegek ellátása, ezen belül is, azon betegek felismerése, és gyógyítása, akik valamilyen fertőzés okán olyan súlyos állapotba kerülnek, hogy az életfontosságú szerveik működése, a keringés, a légzés, a veseműködés elégtelenné válik. Azt az állapotot, amikor a fertőzés nem egy adott szervre korlátozott, hanem az egész betegségévé válik, szepszisnek (régebben vérmérgezés) nevezzük. A szepszis legsúlyosabb formáinak, a súlyos szepszisnek, szeptikus sokknak az ellátása csak intenzív osztályos szakorvosok, és szakápolók vezetésével szervezett intenzív osztályokon történhet biztonságosan.








A szepszis előfordulása évről évre növekszik. Évente több millió szeptikus beteget regisztrálnak világszerte, akiknek 35-50 százaléka életét veszti. Magyarországon körülbelül 9000 szeptikus beteget kezelünk évente, akik az intenzív osztályok segítsége nélkül mind meghalnának, így azonban, több mint 600 beteget vissza tudnak adni családjuknak, és a társadalomnak (Bogár L. és mtsai, Aneszteziológia és Intenzív Terápia 2012; 41; 69-76). „Az előbbi számokat úgy érdemes értelmezni, hogy többen halnak meg manapság szepszisben évente, mint az emlő, és a vastagbélrákban összesen. Ráadásul, a betegek kezelése rendkívül költséges, ezért a szepszis ma szerte a világon népegészségügyi problémává vált"- állítja Molnár Zsolt. Népegészségügyi jelentősége ellenére, a közvélemény sem a szepszisről, sem a kezelőorvosairól nem, vagy alig tud valamit.

Ezen akar változtatni egy nemzetközi mozgalom, mely Németországból indult el. A kezdeményezés neve Stop Sepsis Save Lives (Állítsd meg a szepszist, ments életet), és idén szeptember 13-án rendezték meg az első szepszis világnapot. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Magyarország is a nemzetközi, angol nyelvű kongresszus megszervezésével, a SepsEast-tel, amelyen több mint 40 nemzetközi szaktekintély tart előadást 3 parallel szekcióban 3 napig.

„Célunk, hogy Közép-, és Kelet-Európa orvosait közelebb hozzuk egymáshoz és nyugat-európai kollégáinkhoz, valamint együtt, egyetértésben, egységes elvek mentén próbáljuk a régió betegellátását, szakorvosképzését, és kutatási színvonalát mielőbb felzárkóztatni a nemzetközi színvonalhoz" - tette hozzá a professzor.
A szakemberek célul tűzték ki, hogy a hatékony megelőzésnek köszönhetően 2020-ig csökkentik a szepszis előfordulási gyakoriságát, a túlélések arányát, amiben fontos a közvélemény és a szakma együttműködése is.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.