brusszel


A Budapest Airport szerint új járatokra van igény

Figyelő Online
2012.09.19  20:57   
mail
nyomtatás
A Budapest Airport (BA) szerint új járatok kellenének New Yorkból, Torontóból, és igény lenne több desztinációra Ázsia jelentősebb fővárosaiban is. A BA azzal a céllal vesz részt az idei World Routes konferencián, hogy ezeket az igényeket konkrét repülőjáratokra váltsa - áll a cég szerdai közleményében
A nagy nemzetközi légitársaságok és repülőterek éves találkozóját az idén 18. alkalommal rendezik, ezúttal Abu Dhabiban szeptember 29. és október 2. között. A Budapest Airport hangsúlyozza: ilyen konferencián lehet érdemben befolyásolni a légitársaságok döntéshozóit arról, hogy a 2013-as nyári menetrendben hová érdemes új járatot indítani. A Malév csődje nyomán keletkezett nehéz pénzügyi helyzet ellenére a Budapest Airport képviselői mindent megtesznek azért, hogy Abu Dhabiban is bizonyítsák: Budapest változatlanul ígéretes célpont mind az üzleti-, mind a szabadidős utazók számára.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég közleményében emlékeztet arra, hogy a Malév csődje miatt törölte budapesti járatait az American Airlines (New York JFK) és a kínai Hainan Airlines (Peking), mert mindkét hosszú távú járaton sok átszálló utas érkezett Budapestre, hogy azután a Malévval folytassa utazását. A Budapest Airport a nemzeti légitársaság csődje óta több mint hat új európai légitársaságot hozott már Budapestre (Ryanair, Aegean Airlines, Blue1, Air Berlin, Transavia, Brit Air) és további két új járat nyitása várható a téli menetrendben. A német OLT Express októbertől indítja új, drezdai járatát, míg az Ural Airlines Oroszország szívéből, Jekatyerinburgból hoz utasokat Budapestre. Ezzel együtt, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója szerint további erőfeszítésekre van szükség - írja közleményében a Budapest Airport.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.