brusszel


Tovább működik a korrupcióellenes osztrák parlamenti bizottság

Figyelő Online
2012.09.20  08:48   
mail
nyomtatás
Az osztrák pártok szerdai megegyezése alapján mégis folytatja a munkát a bécsi parlament korrupcióellenes vizsgálóbizottsága, amelynek sorsa előzőleg kérdésessé vált. A kormányfőnek nem kell megjelennie a testület előtt.
Az öt osztrák parlamenti párt frakcióvezetői egy kompromisszumos megállapodással nyolc további ülésnapot jelöltek ki a jövő hét közepe és október közepe között. Az egyezség része az is, hogy Werner Faymann kancellárt nem hívják be a testület elé az őt érintő, úgynevezett hirdetésügyben. Előzőleg a pártok közötti vita oda vezetett, hogy Gabriela Moser, a bizottság ellenzéki elnöke lemondott, a kormánypártok pedig indítványozták, hogy a bizottság a hét végén fejezze be működését.

A vita eredetileg azzal kapcsolatban robbant ki, hogy az egykori, valamint jelenlegi kormánypártokat érintő korrupciógyanús ügyekkel foglalkozó bizottság bekérjen-e újabb aktákat az igazságügyi szervektől olyan témákban, amelyekkel korábban már foglalkozott. Ezt Moser pártja, a Zöldek kezdeményezték, míg a másik négy - a vizsgálatokban egyébként érintett - párt ellenezte.

A másik fontos vitás kérdés a kancellár tanúként való meghallgatása volt.Az ötpárti kompromisszum eredményeként a kormányfőnek nem kell megjelennie, az ügyben szintén gyanúsított Josef Ostermayer államtitkárnak és Nikolaus Berlakovich környezetvédelmi miniszternek viszont igen. Utóbbival szemben nem merült fel visszaélés gyanúja.Délután a parlament előtt mintegy 350 tüntető az interneten szervezett villámcsődület keretében tiltakozását fejezte ki a pártok egyezsége ellen, és Faymann beidézését követelte.

A kormányfő ellen tavaly szeptember óta ügyészségi nyomozás folyik azzal a gyanúval, hogy közlekedési miniszteri megbízatása idején befolyásolta egyes állami cégek döntéseit, közelebbről azt, hogy mely lapokban hirdessenek és mekkora értékben. Sajtóértesülések szerint felmerült az a gyanú is, hogy állami cégek költségén a minisztériumot reklámozták. A kancellár előzőleg úgy nyilatkozott: "a képviselők dolga" eldönteni, hogy beidézik-e vagy sem. Az ellenzék által követelt meghallgatást a kormánypártok frakcióvezetői azzal érvelve hárították el, hogy ebben az esetben minden olyan minisztert meg kellene hallgatnia a bizottságnak, akinek a tárcája valaha hirdetést jelentetett meg.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.