brusszel


Jó úton jártak a nyugat-európai tőzsdék

Figyelő Online
2012.09.21  19:26   
mail
nyomtatás
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken váratlanul jól teljesítettek
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,42 százalékos napi emelkedéssel 1.119,66 ponton zárt, 11,81 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Kétheti emelkedés után most alacsonyabban végzett, mint a múlt hét végén.

Jó kilátásokat jelez, hogy a piacokat, egész heti borongás után, éppen hét végén töltötte el némi lelkesedés - nehéz időkben a péntek rendszerint a profitkivétel napja. A mostani emelkedés annál is meglepőbb, mert csütörtökhöz hasonlóan - amikor a piacok többnyire estek - pénteken is bőven volt rossz hír. Az olasz kormány meredeken rontotta többéves gazdasági növekedési előrejelzéseit, és emelte az államháztartási hiányra és a közadósságra szóló várakozásait.

Nagy-Britanniában az augusztusi költségvetési hiány évszázadok óta a legnagyobb volt az augusztusok sorában reálértékben az apadó adóbevételek és a növekvő szociális kiadások miatt.A befektetők azonban most elsősorban arra spekulálnak - előszeretettel vásárolva a bankrészvényeket, amelyek pénteken átlagosan 1,7 százalékkal drágultak -, hogy Spanyolország hamarosan átfogó mentőprogramot kér az EU-tól és az IMF-től, hiszen ehhez nem is kellene változtatnia költségvetési politikáján, amelyet szinte naponta dicsérnek meg mind Brüsszelben, mind Berlinben.

Akkor az Európai Központi Bank is megkezdhetné a spanyol állampapírok vásárlását a másodlagos piacon, a bank e hónap elején meghirdetett új programja szerint. Igaz, a német pénzügyminiszter pénteken, újfent dicsérve a spanyol kormányt, egyszersmind azt is kijelentette, hogy Spanyolországnak nincs szüksége külső segítségre. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 2,02 pontos, 0,03 százalékos romlással 5.852,62 ponton zárt, 5,03 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et.

A frankfurti DAX-30 62,13 pontos, 0,84 százalékos többlettel 7.451,62 ponton végzett, 26,33 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 20,80 ponttal, 0,59 százalékkal 3.530,72 pontra erősödött, ez 11,74 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett.

A milánói FTSE MIB-40 1,02 százalékot, a madridi IBEX-35 2,60 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,58 százalékot nyert. Varsóban a WIG20 0,30 százalékkal 2.380,32 pontra fogyatkozott, a Mol maradt 273,50 zloty.A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,27 százalékkal, az S&P 500-as 0,26 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,46 százalékkal volt az előző záró fölött.

Az euró estefelé, kevéssel 1,30 dollár alatt, 0,19 százalékkal többet ért, mint csütörtök este. Svájci frankban, kissé 1,21 frank fölött, 0,11 százalékkal volt erősebb.Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 110,90 dollárba került, 91 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 12,75 dollárral 970,25 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1.771,80 dollárba került a csütörtök délutáni 1.762,85 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200