brusszel


Saját programban villanyszerelőket képez az EDF DÉMÁSZ

Figyelő Online
2012.09.22  09:49   
mail
nyomtatás
Ipari cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást – mondta el a cég vezérigazgató-helyettese a Jedlik Ányos Képzési Programról.
Hiezl József kifejtette: az EDF DÉMÁSZ 2010-ben meghatározta a következő években szükséges szerelői létszámot és erre alapozva kidolgozott egy saját, két éves hálózati szerelő képzési programot. A cég jelenleg több mint ötszáz villanyszerelőt foglalkoztat Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. A következő húsz évben várhatóan 200-220 munkatárs megy nyugdíjba, ezért indították a programot és a következő évtizedben a tervek szerint évente 10 fiatalt képeznek majd - ismertette a vezérigazgató-helyettes.

A szakiskoláknál az EDF DÉMÁSZ tavaly pályázatot hirdetett. A programra 37 fiatal jelentkezett, közülük 11-et választottak ki a képzésre. A Bajáról, Kecskemétről és Szegedről érkező villanyszerelő tanulók a társaságnál töltötték a szakmai gyakorlatukat, miután tanulmányi eredményeik, szakmai elkötelezettségük és szociális helyzetük figyelembevételével bekerültek az ösztöndíj programba. A júniusban eredményes szakmunkás vizsgát tett villanyszerelőkkel az EDF DÉMÁSZ egyéves munkaszerződést kötött, ők körzetszerelőként dolgoznak tovább és részt vesznek a társaság által kidolgozott Jedlik Ányos Képzési Programban.

A bentlakásos iskolai képzés 2012 szeptemberétől kezdődik, és 2013 májusáig tart. A tanév folyamán a pályakezdő szerelők minden héten két napot tanulással, három napot munkával töltenek. A legjobban teljesítő szerelőknek jövőre az EDF DÉMÁSZ Partner Kft. vagy a Primavill Kft. hosszú távú munkaszerződést ajánl, illetve ajánlólevéllel támogatja a fiatalok elhelyezkedését. A képzés során a harmincöt oktató a cég munkatársai közül kerül ki. A programban a tanulók nemcsak a speciális szakmai tudást sajátíthatják el, hanem gazdálkodási, informatikai, kommunikációs és nyelvi óráik is lesznek. Az EDF Magyarországon a villamosenergia-ipari tevékenységek teljes palettájával foglalkozik, mintegy 775.000 lakossági és vállalati ügyfélnek szolgáltat villamos energiát, és 32.000 kilométer hálózatot üzemeltet az EDF DÉMÁSZ-on keresztül.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200