brusszel


Élénkült a zalakarosi gyógy- és élményfürdő vendégforgalma

Figyelő Online
2012.09.23  08:43   
mail
nyomtatás
Az árbevételt is javítva a tervezetthez képest több vendég látogatott el az év első nyolc hónapjában a zalakarosi gyógy- és élményfürdőbe, ahol emelkedett a külföldiek aránya és a korábbinál nagyobb számban érkeztek gyermekes családok is - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
Burján Richárd arról számolt be, hogy a fürdőkomplexumba idén már több mint 400 ezren váltottak jegyet, és várhatóan az év végére túllépik a félmilliós vendégszámot. Mindezt még kiegészíti az a nagyjából 100 ezer körülire becsült, hat év alatti gyermekekből álló "vendégkör", akiknek nem kell belépőt fizetnie. Az augusztus végi összesítések szerint a látogatók száma két százalékkal nőtt a tervezetthez képest, például augusztusban kiemelkedően, 10 százalékkal emelkedett a vendégek száma.

A több mint 800 millió forintos árbevétel közel 4 százalékkal nőtt ez idő alatt.A vezérigazgató kifejtette: éves átlagban a fürdő vendégeinek mintegy 70 százaléka magyar, a külföldiek közül 7-7 százalék körüli az osztrák és a német vendégek aránya, a fennmaradó hányadon pedig a cseh, a szlovák, a lengyel és az orosz turisták osztoznak.A fürdőben ma már mintegy 60 százalékos részarányt képviselnek a családos, gyermekkel érkező látogatók, míg a vendégek 40 százaléka gyógyulni jön.

A gyermekesek felé irányuló nagyobb figyelem részeként nyitották meg júliusban a több mint 260 millió forintos beruházással készült szabadtéri gyermekélmény fürdőt, amely már a kezdetektől sok családot vonzott.Burján Richárd hozzátette: a zalakarosi fürdő iránti megnövekvő érdeklődés nemcsak a nyári időjárásnak, hanem az új fejlesztéseknek is köszönhető. A családosok jobb kiszolgálását célzó beruházások ezért jövőre is folytatódnak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200