brusszel


Jelentős fejlesztés a mezőhegyesi távhőrendszernél

Figyelő Online
2012.09.24  10:41   
mail
nyomtatás
300 millió forintos biomassza-fejlesztéssel teszi költségtakarékossá Mezőhegyes távhőszolgáltatását az AERD Megújuló Energia és Régiófejlesztési Zrt. Mindezt úgy, hogy a helyben fellelhető alapanyagokra kiépülő tüzelőanyagbázis évi 50-60 millió forintot tart a régióban és munkahelyeket is teremt. Az AERD Zrt. legfontosabb célja, hogy színvonalas és megfizethető szolgáltatásokkal ne csak új fogyasztókat találjon, de a rendszerről korábban levált fogyasztókat is visszacsábítsa - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Nem kell lemondani a távfűtésről, a siker csak a megfelelő üzemeltetésen és az életképes fejlesztési koncepciók megvalósításán múlik - vallják a régiófejlesztést energetikai projektjei során kiemelt szempontként kezelő vállalkozás szakemberei. Az elképzelést először Mezőhegyesen válthatja valóra az AERD Zrt. A vállalat már jövőre szeretné biomassza tüzelésre átállítani a fűtőművet és az önkormányzattal összefogva modernizálni a teljes rendszert. „Megmutatjuk, hogy egy teljesen új üzemeltetési felfogás mentén, a megfelelő fejlesztéseket végrehajtva még a korábban veszteségesen üzemelő távhőrendszerek is értékké tehetők" - hangsúlyozza Danka Attila, az AERD Zrt. vezérigazgatója. A feladat nem lesz egyszerű, hiszen a korábban az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló társaság felé a fogyasztók 50 millió forintos tartozást halmoztak fel úgy, hogy az eredetileg 540 lakásból már csak alig 320 csatlakozik a távfűtési rendszerre.

Azt a vezérigazgató is elismeri, hogy a legnagyobb kihívást a levált lakások visszacsábítása jelenti majd, ugyanakkor ennek reális esélyét látja. „Ha költségoldalon versenyképessé tesszük a szolgáltatást, akkor visszacsábíthatók a korábban levált lakók, de akár - és ez kiemelt célunk - új fogyasztókat is megnyerhetünk a távfűtés számára" - mondja Danka Attila.

A csökkenő rezsiszámlákon a fogyasztók, az alternatív tüzelőanyagon a régió és az önkormányzat nyer. Az AERD Zrt. ugyanis saját biobrikett előállító üzemet telepít a térségbe a fűtőmű kiszolgálására. Ez 25-30 kilométeres körzetben piacot jelent a környék mezőgazdasági termelőinek és munkalehetőséget is teremt.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.