brusszel


Kisebb áfa lesz az alapvető élelmiszerek után?

Figyelő Online
2012.09.24  18:34   
mail
nyomtatás
Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa) csökkentésének lehetőségéről egyeztettek ismét a javaslattevő terméktanácsok szakértői hétfőn Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) illetékeseivel, a tárgyalásokon jelen voltak az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szakértői is
A megbeszélés után Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek elmondta: a tárgyalások szakmai alapon folynak, a különböző számítási módszereket egyeztették a szakértők. Abban egyetértettek, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) segítségével tovább pontosítják a metódusokat, hogy közelítsenek egymáshoz.

A szakember további konkrétumokról nem beszélt, annyit azonban megjegyzett, hogy a tárgyalások a témáról folytatódnak, ám a következő megbeszélés időpontját még nem tűzték ki. Augusztus végén az alapvető élelmiszerek differenciált áfacsökkentésének mielőbbi meghirdetését kérte a kormánytól három terméktanács. A javaslat az előterjesztők szerint társadalmi igényeket szolgál, megfelel a gazdasági szereplők elvárásának, és összeegyeztethető az állami költségvetés szempontjaival is.

A javaslat azért született, hogy megelőzhető legyen az élelmiszergazdaság szereplőinek tömeges tönkremenetele, termelési színvonaluk csökkenése, és javítsák a piacra jutás feltételeit. Ennek érdekében az előterjesztők javasolták több termékkör - például a 3 százalékos zsírtartalom alatti folyadéktej (2 liter alatti mennyiség), a félkeménysajt, a tehéntúró, a sertéscomb, a lapocka, az oldalas és a dagadó, továbbá az étkezési tojás, valamint számos kacsa-, liba,- csirke- és pulykahús-féleség - 5 százalékos áfakörbe sorolását 2013-tól.

A javaslattevők számításai szerint a főbb állati termékpályák differenciált áfacsökkentése összesen 60,5 milliárd forint költségvetési bevételkiesést eredményezne. Ez a GDP 0,2 százaléka körüli érték. Ezt követően a kormányszóvivői tájékoztatón az hangzott el, hogy a kormány augusztus végi ülésén foglalkozott az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének lehetőségével, és további hatástanulmányok készítését kérte az ügyben. A kérdést a vidékfejlesztési miniszter szintén fontosnak ítélte és jelezte, hogy ő és a kormány is foglalkozik a témával. Ezután kezdődtek a most is zajló tárgyalások szeptember elején.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.