brusszel


Élelmiszerár-robbanás

Figyelő Online
2012.09.25  08:39   
mail
nyomtatás
Küszöbön áll az élelmiszerek drágulása, amely az év végéig akár 7 százalékra is emelheti a termékkör inflációját; az élelmiszeripar szerint emelés nélkül már nincs tovább, és a máskor szigorú kereskedelem is kezdi elismerni, hogy el kell fogadni a drágulás tényét - írta a Világgazdaság kedden.
Éder Tamás, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta: meggyőződése, hogy emelkedni fognak az élelmiszerek fogyasztói árai, a kérdés csupán az, hogy ez lassú folyamat lesz, vagy pedig a gyártók néhány nagy lépésben, gyorsan viszik keresztül áremelési igényüket. Hozzátette, hogy az élelmiszeripar hazai szereplőinek nincs számottevő tartalékuk, ezért ha túlságosan elhúzódik a folyamat, az több kárt okozhat, mint amennyit az áremelés okozta fogyasztáscsökkenés.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint abból, hogy az élelmiszerek inflációja már most meghaladta a 6 százalékot, látszik, hogy a kereskedelem - kemény alkuk után - elfogadja a beszállítók önköltség-növekedését. Úgy vélte azonban, hogy nagyobb mértékű áremelést már nem bírna el a piac, amit a fogyasztás júliusi megbicsaklása is alátámaszt. A következő hónapokban az élelmiszerek inflációja akár 6,5-7 százalékig is nőhet Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint. Kijelentette: bár mindenki tisztában van azzal, hogy az áremelés hatására a fogyasztás csökkenni fog, ma már nincs más választásuk az élelmiszeripar egyes ágazatainak, mint például a sertés- és baromfifeldolgozóknak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.