brusszel


Nemzetközi bírósághoz fordult egy kínai biztosító a belgákkal folytatott vitája miatt

Figyelő Online
2012.09.25  12:29   
mail
nyomtatás
A Világbank égisze alatt működő Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központhoz (International Center for Settlement of Investment Disputes - IDSID) fordult a második legnagyobb kínai biztosító, a Ping An a belga állammal, a Fortis bank 2008-as csődje miatt kialakult vitájában - írja keddi számában a Financial Times.
A kínai társaság a pénzintézet 2008-as összeomlásakor és államosításakor mintegy 24 milliárd jüanos, hozzávetőleg 830 milliárd forintos befektetésének csaknem egészét kénytelen volt veszteségként leírni - ismerteti a tekintélyes gazdasági lap a vita hátterét.

Az újság kiemeli, hogy ez volt az egyik legnagyobb veszteség, amelyet kínai vállalat a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság miatt kénytelen volt elkönyvelni, és amely miatt a kínai befektetők azóta is vonakodnak európai pénzintézeti papírok vásárlásától. A Financial Times cikke szerint a Ping An 2009 óta áll vitában a belga állammal, amikor az államosított pénzintézetet Brüsszel eladta a francia BNP Paribas csoportnak. A Fortisban 5 százalékos részesedéssel bíró Ping An ellenezte a bank eladását - hangsúlyozza a lap.

"Az a mód, ahogyan a Fortist és vagyonát államosították, az üzletvezetés alapvető elveibe ütközik, és sérti a részvényesek jogi érdekeit" - tudatta a kínai biztosító társaság még a vita kezdetén. A cég a kínai kormányon keresztül is nyomást gyakorolt, hogy fizessenek a veszteség után kártérítést, ismerteti a lap, amely egyúttal úgy értékeli, hogy a Peking és Brüsszel közötti egyeztetések nyilvánvalóan zátonyra futottak, ezért fordult a kínai cég a nemzetközi döntőbírósághoz. A Financial Times írása szerint a belga kormány egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a kínai beadványról, ezért nem is reagált az ügyre.Az újság ismerteti, hogy a Fortis piacvezető bank és biztosító volt a Benelux-államokban, 4 évvel ezelőtti összeomlásakor és államosításakor pedig minden befektető átlagosan 90 százalékos veszteséget volt kénytelenek elkönyvelni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200