brusszel


Leállt Görögország - megkezdődött a sztrájk

Figyelő Online
2012.09.26  09:26   
mail
nyomtatás
Megkezdődött a sztrájk szerda reggel Görögországban, amelyben több millióan vesznek a részt az állami és magánszférából egyaránt, a résztvevők a kormány újabb megszorító intézkedései ellen tiltakoznak.
Az egész napos munkabeszüntetés a tömegközlekedést, a légi- és kikötői forgalmat egyaránt érinti. Zárva lesznek a fontos közhivatalok, a posták, az iskolák, az üzletek, és a kórházak is csak sürgősségi ellátást végeznek.

Az idén ez már a harmadik általános sztrájk, az első nagy megmozdulás azóta, hogy júniusban megkezdte a kormányzást Antonisz Szamarasz miniszterelnök hárompárti koalíciója. Az új kabinet az előző kormány által bejelentett takarékossági programon túl még 11,5 milliárd eurót tervez megspórolni a nemzetközi hitelezők kérésére, és így hozzájuthat a következő, 31 milliárd eurós hitelrészlethez.

A tiltakozó megmozdulást meghirdető két érdekvédelmi szövetség, a magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete, a GSEE, valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mintegy 2,5 millió munkavállalót képvisel, a görög foglalkoztatottak mintegy felét.Utoljára idén februárban, még az előző kormány idején voltak erőszakos cselekményekbe torkolló megmozdulások Görögországban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.