brusszel


Bővít a Magyar Acélművek Kft.

Figyelő Online
2012.09.26  10:38   
mail
nyomtatás
Új gyártócsarnokkal bővítette telephelyét az acélszerkezeteket gyártó, valamint ipari gázok és acélalapanyagok kereskedelmével foglalkozó nyíregyházi Magyar Acélművek Kft.
A 188 millió forint értékű, 50 százalékban uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházást Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester avatta fel szerdán a szabolcsi megyeszékhelyen. Az új, 1.200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokban a jövőben acélszerkezetek gyártásával foglalkoznak majd.

A 2003-ban családi vállalkozásként indult kft. eddig egy 700 négyzetméteres üzemegységben gyártotta a termékeit tíz munkavállalóval, a fejlesztés eredményeként azonban további tizenkét embernek biztosítanak munkalehetőséget - mondta Olha József cégvezető az MTI-nek. Egy németországi acélhengermű, a Salzgitter Mannesman Stahlhandel kelet-magyarországi raktárpartnereként is tevékenykedő Magyar Acélművek Kft. saját nettó árbevétele évek óta meghaladja az 1 milliárd forintot, a német cég nevében értékesített termékekkel együtt összforgalma éves szinten eléri a 2,5 milliárd forintot.A táraság mérleg szerinti eredménye 2011-ben több mint 83 millió forint volt, amely csaknem 20 millió forinttal haladja meg a 2010-es eredményt - olvasható a cég honlapján.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200