brusszel


Lassú az innováció befogadása

Figyelő egészségügyi konferencia
Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2012.09.27  06:04   
mail
nyomtatás
Az autóipar mellett az egészségügy területén is nagyon jók a német–magyar gazdasági kapcsolatok – hangzott el a Figyelő Medicina egészségügyi konferenciáján.
A magyar egészségügy a megelőzés, az innovatív eszközök alkalmazásának irányába mozdul el, a kórházközpontúról az alap- és járóbeteg-ellátásra helyeződik a hangsúly a jövőben – jelentette ki Szócska Miklós, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára a múlt csütörtöki budapesti szakmai tanácskozáson. A résztvevők arra keresték a választ, hogyan lehet egyensúlyt találni a költséges innovatív megoldások és a hatékony betegellátás között. „Az egészségügyi kabinet elkötelezett a fejlett technológiák jövőbeni nagyobb arányú alkalmazása mellett” – mondta az államtitkár, s vélhetően ennek örültek az orvostechnikai, -technológiai szektor képviselői is, mert még Szócska Miklós is elismerte, hogy az innováció eltűnt az egészségügyből.

Szócska a Figyelő-konferencián jelentette be: az e-Health program keretében indul az a pilot program, amelyen belül összekapcsolják az OEP szolgáltatási szerződési adatbázisát az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működési engedélyeinek adataival. Ily módon online nyomon követhető, hogy hol, milyen szolgáltatást vehetnek igénybe a betegek. „Nem lesz olyan, hogy nem tudjuk, valamely kórházban hány ágy van” – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: az online adatbázis révén hatékonyabban, gazdaságosabban költik el a pénzeket, s mivel rendelkezésre áll egy eszközkataszter, intézményekre bontottan lesz látható, hol milyen eszközpark és  kapacitás áll rendelkezésre. Mindezt a tervezésnél és a szolgáltatások szervezésénél veszik majd figyelembe. Az innovatív eljárások nagyobb szerephez jutnak, nem lesz 260 laborszerződés az országban, a legfejlettebb technológiákat alkalmazzák – ígérte.

Thomas Ilka, a konferencián részt vevő német egészségügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvostechnológiai ágazat világszerte nő, sőt, további robbanásszerű fejlődés előtt áll. Németországban 200 mil-liárd eurós piacot képvisel, több százezer foglalkoztatottnak ad munkát, emiatt a politikusok is szem előtt tartják a szektor érdekeit.  Az Orvostechnikai Szövetség nevében a szervezet alelnöke, Jakus László a gyártók és forgalmazók nehézségeiről beszélt. „Átlagosan 110 nap alatt kellene, hogy egy fejlesztést befogadjon az OEP, ehhez képest van olyan tagunk, aki most ünnepli kérelme benyújtásának második évfordulóját, s még mindig nem kapott zöld utat” – mondta. Értékelése szerint lassú és akadályokkal nehezített az innovatív technológiák befogadása Magyarországon, nincs párbeszéd és nincs allokált költségvetési forrás sem e célra. Ezért a szervezet azt javasolja, az egészségkasszán belül tervezzenek külön büdzsét az innováció finanszírozására. „Fenn kell tartani a minőséget, mert a visszalépés drágább lesz” – figyelmeztetett Jakus László. A piac fejlődését az Orvostechnikai Szövetség szerint idehaza jogszabályokkal kell segíteni.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.