Piros-kék szerelést öltöttek, de nem Vasas-meccsre, hanem a budapesti orosz nagykövetség elé vonultak azok a szakszervezeti tagok, akik a hónap közepén az ISD Dunaferr Zrt. leépítési tervei ellen tiltakoztak. A megmozdulást az váltotta ki, hogy a cég szeptember elején 800 fős csoportos leépítést jelentett be. Ez főként fehérgalléros dolgozókat érint, de bezár a fővárosi Lőrinci Meleghengermű is, emiatt 250 ember kerül utcára.



Egy 48 ezer fős lakosú nagyváros és környéke, ennyit jelent az ISD Dunaferr. Az egykori Sztálinváros acélipari konszernje a sokadik válságát éli, de alighanem a legnagyobbat a rendszerváltás óta. Az uniós csatlakozással megszűnt a hazai ipar közvetlen támogatásának lehetősége, így gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült az acélgyártást magánosítani. A szerződést 2004 szeptemberében írták alá. A mindenkori tulajdonosok azonban vérmérsékletüktől függően azóta is igyekeznek kijátszani a politikai kártyát, ha baj van. Hasonló háttérjátszma zajlik most is, amikor a leépítés kapcsán felmerült: állami hitelt kérhet a válság kezdete óta újra veszteséges vállalat.

A kormány képviselői és a cégcsoport vezetése közt a napokban kezdődhetnek meg a tárgyalások az együttműködési keretfeltételekről. Az elmúlt hetekben felröppent a visszaállamosítás híre, ám nem tudni, hogy mi a politika valódi célja. Az is kérdés, Brüsszel hogyan tekintene egy efféle megoldásra.  Az unió kifejezetten tiltja az acélipar tagállami támogatását, így cégre szabott kedvezményes hitelek aligha jöhetnek szóba a masszívan veszteséges csoport számára. Ilyen körülmények közt nagy kérdés, mit tud tenni a kormányzat, ha meg akarja menteni a veszélyben lévő több ezer munkahelyet. (A cég vezérigazgatójával, Jevgenyij Tankileviccsel készült interjút lásd külön.) A tét, hogy hosszabb távon le kell-e állítani a kohókat és a kapcsolódó gyártósort – az úgynevezett folyékony fázist –, azaz magát a nyersvas- és acélgyártást. Ezt a cég első számú vezetője a Figyelőnek kizárta, ám korábban arról beszélt, hogy a tulajdonosok felvetették a lehetőséget. Ez további 2500-3000 munkahely megszűnésével járna, a szakszervezet ettől is tartva tüntetett.

Pedig eddig nem lehetett panasz a privatizációra, hiszen a mindenkori tulajdonos a foglalkoztatási szintet nagyjából megőrizte. A 2004-ben érkezett ukrán–svájci Donbass-Duferco Konzorcium emellett hatalmas beruházást is vállalt. Tehette, hiszen 2004 volt az acélipari konjunktúra csúcséve. Csakhogy időközben kipukkadt az ágazat növekedése, mert az ázsiai kereslet bővülése megállt, és üzembe álltak az ottani kohók is. Így most a zsugorodó európai gazdaságok okán drámai évek elé néz az acélipar. A vasmű 2010 elején orosz tulajdonosokhoz, a Carbofer-csoporthoz került, amelyet Európa-szerte alaposan megszaggatott a válság (a cég tulajdonosi hátteréről lásd a keretes írást).

Ráadásul immár a dunaújvárosi létesítmény is csak a pénzt viszi. Tavaly a konszolidált adatok szerint 300,6 milliárd forintos árbevétel mellett 20,4 milliárdos adózott veszteséget produkált. Úgy tudjuk, az idén ez bőven nagyobb lehet, mivel csak május és augusztus közt tízmilliárdos mínusz jött össze.

Az egyik fontos vásárló az építőipar lenne, de a magyar mellett a régió többi országában sem szárnyalnak az ágazat megrendelései. Ázsia gazdaságának lassulásával a világpiacon nyomás alá kerül az acél ára, miközben a kapacitások kihasználtsága már ma is alacsony, és ez eleve hátrányos helyzetet jelent. Különösen az olyan, a nemzetközi mezőnyben kicsinek számító kohóknak és feldolgozóknak, mint amilyen a dunaújvárosi. Az évi 1,8 millió tonnás termelés egy-egy nagyobb konszern számaihoz hasonlítva nem sok. Magyarán az üzem méreténél fogva csak a régió kiszolgálására lehet alkalmas. Csakhogy a térség, élén Magyarországgal, rosszul teljesít. Az autóipar jelenthetne gyógyírt, de a nagy magyar és térségbeli gyárak többnyire nem a Dunaferrtől vásárolják az alapanyagot, mivel az üzem nincs felkészülve a szektor kiszolgálására.

Az orosz kapcsolat
A Dunaferrt 2004-ben vásárolta meg a magyar államtól a kijevi ISD-csoport. Miután a válságban súlyos pénzügyi helyzetbe került, 2010 januárjában a csoport 50 százalék plusz két részvényét a Svájcban élő orosz üzletember, Alekszandr Katunyin tulajdonában lévő Carbofer vásárolta meg. A Carbofer mögött részint a felszámolás alatt lévő Malév anyacégében kisebbségi tulajdonrésszel rendelkező orosz állami Vnyesekonombank áll. A Carbofer mellett összesen 49 százalékban tulajdonos maradt az ukrán ISD két legfelső vezetője: az igazgatóság elnöke, Serhij A. Taruta és a vezérigazgató, Oleg Mkrtcsan. Amúgy a Carbofer sincs rózsás helyzetben: a csoport kereskedelmi cége júniusban csődbe ment.INTERJÚ A DUNAFERR VEZÉRIGAZGATÓJÁVAL

– Mekkora összegű kedvezményes fejlesztési hitelről tárgyalnak a magyar állam képviselőivel? Mi a hitel célja, csak fejlesztés, vagy esetleg munkahelymegtartás?
– A kormánnyal jelenleg egy sokoldalú együttműködési program kialakításán dolgozunk. Nyilvánvaló, hogy a közvetlen pénzügyi segítségnyújtás vagy kölcsön kizárt a trösztellenes törvények miatt, de a támogatásra más együttműködési formában, illetve szociális kérdések megoldása terén nyílhat lehetőség. Ennek paraméterei a tárgyalások és az együttműködés során derülnek ki.

– Szóba kerül a tárgyalásokon az államnak mint tulajdonosnak a belépése?
– A részvényesek a Dunaferrben komoly beruházásokat szándékoznak végrehajtani. Alapvetően a nem jövedelmező üzletágaktól kívánnak megválni.

– Milyen stratégiával lábalnának ki a válságból? A folyékony fázis, a kohó leállítása vagy átadása az államnak nyereségessé tenné a csoportot?
– A krízisből való kilábalási stratégia mindenekelőtt az állandó költségek csökkentésében rejlik. Mivel úgy véljük, hogy a válság hamarosan befejeződik, hosszú távú stratégiánk a hengerművek korszerűsítésén, a termelés növelésén, a feldolgozási fok mélyítésén, a termékminőség javításán, a piaci diverzifikáción és a vevői elégedettség növelésén alapul. A folyékony fázist olyan mértékben kívánjuk fejleszteni, amennyiben az hosszú távú szempontból költséghatékony lesz.

– A külföldi tulajdonosok ma pontosan kik?
– A Dunaferr menedzsmentjének nem feladata a korporáció tulajdonosi kérdéseivel foglalkozni.

– Ők és tulajdonosi elődeik mennyi tőkével, hitellel támogatták 2008 óta a csoportot?
– A Dunaferr modernizációs programja 2006–07-ben zajlott, sajnos a 2008. évi válság megakadályozta a projektek befejezését. Mi azonban folytatni szándékozunk a beruházási programot, amelynek első elemeként a termelés volumenének növelése érdekében a meleghengerműben a léptetőgerendás kemencét ez év nyarán már üzembe is helyeztük. A következő két évben a tulajdonosok hajlandók további 100 millió eurót fordítani e program fő elemeinek befejezésére.

– Mekkora jelenleg a magyar csoport hitelállománya? Vannak hitelátütemezési tárgyalások a bankokkal? Van csődveszély?
– A bankokkal a tárgyalások a korporáció vezetésével folynak, reméljük, hogy év végéig befejeződnek, és akkor pontos adatokkal tudunk szolgálni tartozásunk mértékéről. A Dunaferr működését a részvényesek közvetlen pénzügyi támogatásokkal tartják fenn. Gyakorlatilag sem a kötelezettségekből, sem a követelésekből adódóan nincsenek problémák. Szó sem lehet semmilyen csődről.

Kapcsolódó cikkek