brusszel


Nőttön-nőttek - Figyelő Top200 magyar vállalat

Figyelő Online - Váczi István
2012.09.27  06:28   
mail
nyomtatás
Pontosan nyomon követhetők a magyar gazdaság ellentmondásos folyamatai a kétszáz legnagyobb hazai vállalkozás listáján, amelyet az idén is lapunk közöl először, az októberben megjelenő Top200 kiadvány előzeteseként.
Nagy eltűnők és előretörők egyaránt vannak a 200 legnagyobb magyarországi vállalat tavalyi eredmények alapján összeállított mezőnyében, amelynek átlagos teljesítményére nem lehet panasz. Az elit árbevétele közel 10 százalékkal, mintegy 3000 milliárd forinttal haladta meg a 2010-est. A cserélődés gyorsult: ezúttal 31 új cég nevével találkozhatunk, míg a tavalyi listában csak 24 újonc volt.

Az összeállításban hiába keresnénk olyan, korábban kirobbanthatatlan szereplőket, mint a felszámolás alá került Malév és az EMFESZ. „De olyan ismert nevek is kikerültek a tavalyi szereplők közül, mint a Mal, az Alföldi Tej, a Sara Lee, a Borsodi Sörgyár vagy a Tefal termékek gyártója, a Groupe SEB” – hívja fel a figyelmet Keleti József, a top 200-as lista összeállítását lapunk megbízásából elvégző Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezetője. (A lista módszertanáról és a cégről a keretes írásban olvashat, a most közöltnél sokkal részletesebb adatokat az október 15-én megjelenő Figyelő Top200 kiadványban találhat.)

Érdekes utat járt be az OTF Fővállalkozó Zrt.: tavaly még azzal tűnt ki, hogy a legnagyobb, 72 helyes előretörést produkálta, és megszerezte a 99. pozíciót, az idén viszont kiesett a 200-as mezőnyből. A libikóka a következő években ismét pozitív irányba lendülhet, miután a cég nemrég elnyerte a Magyarországot és Szlovákiát összekötő gázvezeték hazai szakaszának kiépítésére kiírt tendert 35,5 milliárd forintos ajánlatával.

GÁZRA LÉPTEK
A listában még megkapaszkodott vállalatok közül a legnagyobbat, 76 helyet az IKR Zrt. bukott, pedig már tavaly is zuhant 52-t. A bábolnai cég vesszőfutása talán véget ér azzal, hogy még ebben a hónapban befejeződhet szétválása, a magyar tulajdonban maradó részleg a jövőben kizárólag gépforgalmazással és szervizeléssel foglalkozik. Igaz, ezzel már aligha lesz tagja a top 200-nak. Szintén Komárom-Esztergom megyében található egy másik nagy visszaeső, az 58 pozíciót rontó FIH Europe Kft. A céget a mélyrepülésben lévő Nokia rántotta magával, hiszen annak az egyik legjelentősebb beszállítója.

Az idei recessziós környezettel szemben tavaly még nőtt a magyar gazdaság, és természetesen ennek letéteményeseit is megtaláljuk a listában. Az egyik hazai húzóágazat régóta az autóipar, ennek megfelelően a legnagyobbat előrelépő cég is ezt a szektort képviseli. A hangszórókat, rádió- és navigációs rendszereket, részegységeket gyártó Harman Becker Kft. 65 helyet előrelépve bekerült a lista első felébe. A székesfehérvári céghez hasonlóan a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tire Kft. is megduplázta árbevételét, így szintén nagyot ugrott előre. A másik nagy dunaújvárosi vállalathoz, az ISD Dunaferrhez képest óriási különbség, hogy a Hankooknál az eredményességgel sincs probléma.

Szintén a nagy előretörők között találjuk az alumínium hengerfejeket gyártó, mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft.-t, amely mások mellett az Audinak is szállít. A tavalyi árbevétel alapján kiérdemelt 136. helynél minden bizonnyal lesz még jobb is, hiszen ez év augusztus elején adták át az üzem kibővített részét. Ennek köszönhetően a kapacitás negyedével, 2,5 millió hengerfejre emelkedett.

Ha nem is ilyen mértékben, de a top 200 hagyományos autóipari nagyjai is előrébb léptek. Egy helyet javított például a – nem kizárólag autóipari cégeket felölelő – Bosch-csoport, a Lear hármat, a BorgWarner hatot, a LUK Savaria hetet, a Delphi Hungária 42-t. A Continental-csoport az előkelő 24. helyezést részben annak köszönheti, hogy a Temic Telefunken beolvadt a Continental Tevesbe. Van azért kivétel is: a Suzuki egy helyet visszacsúszott, és az utóbbi hetekben a termelés kényszerű visszafogásáról érkező hírek arra utalnak, hogy a viharfelhők továbbra sem oszlottak el Esztergom fölül.

KÜLFÖLDI ORVOSSÁG
De mit szóljanak akkor az építőipari cégek vezetői, akik már évek óta csak dörgést és villámlást hallanak-látnak maguk körül? Már az is csodaszámba megy, hogy az idén a listában szereplő hat építőipari vállalat közül csak háromnak csökkent az árbevétele. A három másik a Mercedes-gyár és az új ferihegyi terminál építésében szerepet vállaló KÉSZ-csoport – amely azonban így is csak stagnált –, a közbeszerzési megbízásokkal alaposan kistafírozott Közgép, valamint az egyebek mellett az Audinak, a Henkelnek és a Nestlének is dolgozó Market-csoport.

Az építőipari cégekről épp nem, de a mezőny jó részéről elmondható, hogy teljesítményüket az export növekedésének köszönhetik. Különösen jellemző ez a gyógyszergyártókra. Idehaza tavaly ugyanis már beértek a Széll Kálmán-terv ágazatot érintő intézkedései: a társadalombiztosítás által támogatott készítmények forgalma után fizetett 12 százalékos adó 18-ra emelkedett, és 2011 nyarán nőtt az orvoslátogatók után fizetendő teher is. Ennek ellenére az Egis meg tudta őrizni tavalyi pozícióját, a Sanofi-Aventis/Chinoin és a Richter egy-egy, a Teva pedig négy helyet javított. Az arányok sokatmondók: a Richternél 94, az Egisnél 81, a Tevánál 69 százalékos arányban a kivitel hozta a növekedést.

A mezőny egészéhez visszatérve, a listából 158 cég zárta üzemi szinten nyereségesen 2011-et, ez 12-vel több, mint egy évvel korábban. A top 200 összesített üzemi eredménye 50 százalékkal emelkedett egy év alatt, adózott nyeresége pedig 56-tal – emeli ki Keleti József. Ehhez képest kifejezetten szerénynek mondható az alkalmazottak 3 százalékos létszámnövekedése. A visszafogott bővítés minden bizonnyal a tavaly is bizonytalan gazdasági környezetnek tudható be, amely az idén csak tovább romlott, így félő, hogy ezen a téren a következő lista összeállításánál még kedvezőtlenebb lesz a kép (táblázatainkat lásd a 48–51. oldalakon).

D&B-háttér
A Dun & Bradstreet (D&B) a világ legnagyobb üzletiinformáció-szolgáltatója. A 170 éve alapított cég jelenleg 38 országban 11 ezer munkatársat foglalkoztat, akik naponta több mint 2 millió ügyfelet szolgálnak ki üzleti információs termékekkel és szolgáltatásokkal. A társaság fő profilja a céginformációs szolgáltatás, a vevőminősítés, valamint az üzleti kockázat minimalizálását szolgáló megoldások. A társaság nemzetközi adatbázisában 200 millió vállalatot dolgoznak fel, 240 országban gyűjtenek információt. A D&B egyedi minősítési rendszerének keretében kockázatossági mutatókat rendel a cégekhez, mely jelzi az adott társasággal létesített üzleti kapcsolat kockázatosságát, a vállalat bedőlési valószínűségét. A Dun & Bradstreet Hungária a Bisnode- csoport tagja, mely Európa egyik vezető digitális üzletiinformáció-szolgáltatója.
Módszertan
A Figyelő megbízásából a top 200-as lista összeállítását a Dun & Bradstreet Hungária Kft. végezte. A cég belföldi adatbázisa az összes, Magyarországon regisztrált társas vállalkozás bejegyzési és egyéb demográfiai információit, valamint elérhető mérlegadatait tartalmazza évekre visszamenőleg. Az induló céglista, amely több mint 300 vállalatot foglalt magában, a 2010. és 2011. évi árbevétel alapján legnagyobb hazai vállalkozásokat tartalmazta, kiegészítve az üzleti éves társaságokkal. A lezárt top 200-as lista számai egyrészről a megkeresett vállalatok adatszolgáltatásából, másrészről a Cégbíróságról származnak. Készítésénél, illetve az adatok bekérése során elsősorban a nem konszolidált számokat próbáltuk figyelembe venni. Azonban egyes anyavállalati cégek esetében a konszolidált adatokat tartottuk szakmailag indokoltnak. A listában nem találhatók meg a bankok és biztosítók, mivel rájuk eltérő számviteli előírások vonatkoznak, pénzügyi beszámolót készítenek, ami a vállalatok éves beszámolóival való összehasonlítást nem teszi lehetővé. A listába árbevételük alapján bekerülő offshore cégeket kiszűrtük, hiszen belföldön nem végeznek gazdasági tevékenységet, üzleti aktivitásuk alapján külföldinek minősülnek.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200