brusszel


Kocsis István és az MVM-akta - Kapcsolatok hálójában

Figyelő Online - Sághy Erna
2012.09.27  07:50   
mail
nyomtatás
A hűtlen kezelés miatt perbe fogott Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt elnök-vezérigazgatója és a cég jelenlegi irányítója között egy a bíróságon tett vallomás szerint szerződéses munkakapcsolat volt a Gyurcsány-kormány idején. Baji Csaba energetikai karrierjét az előző Fidesz-kormány alatt kezdte, a köztes időket egy rekordgyorsasággal növekvő, tavaly a Közgép tulajdonába kerülő energiakereskedő cégcsoportnál töltötte. Szintén a Közgépnél dolgozott sokáig az MVM leányvállalatának, az OVIT-nak a jelenlegi vezér-igazgatója, Gopcsa Péter is. Az állami mamutvállalat és a Közgép ma egymással együttműködve sorra nyeri az uniós támogatással induló nagyberuházásokat.
Kocsis István és társai elleni, több mint 15 milliárd forintos kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelésről szóló vádiratot augusztus 10-én küldte át az ügyészség a Fővárosi Bíróságra. Az Országos Bírósági Hivatal pedig hétfőn hozott határozatában az ügy tárgyalására a Kaposvári Törvényszéket jelölte ki. A büntetőper vádirata szerint 2006 és 2008 között a Kocsis István által vezetett Magyar Villamos Művek Zrt.-től több milliárd forintot csatornáztak át offshore cégekbe.


A több mint három éve húzódó nyomozás mellékszálaként irányult a figyelem az MVM jelenlegi vezetése és a Kocsis-éra közötti kapcsolatra is. Szász András, Kocsis István bizalmasa és személyes tanácsadója - Kocsis mellett szintén vádlott az MVM-ügyben - egy polgári peres eljárásban, a bírósági jegyzőkönyv tanúsága szerint azt állította: Baji Csaba, az MVM jelenlegi vezérigazgatója a vádiratban szereplő időszakban ugyanolyan személyes tanácsadója volt Kocsis Istvánnak, mint ő, s ebben a minőségében havonta jelentős pénzösszeget kapott az állami vállalattól. Szász azt is állította, hogy Baji Csaba ebben az időszakban szerződéses kapcsolatban állt az MVM-ügyben érintett Puert 2006 s.l. nevű, szintén Szász Andráshoz köthető spanyol céggel is.

A Figyelő Online megpróbálta tisztázni Baji Csaba személyes szerepét, és augusztus 22-én nyolc kérdést küldött az MVM Zrt. Kommunikációs Igazgatóságára. Többszöri ígéret ellenére ezekre mind a mai napig nem kaptunk semmiféle választ.

A Figyelő 39. lapszámában megjelent címlapsztori bemutatja, hogyan lett Baji Csaba az első Orbán-kormány idején egy, a Közgép-csoporthoz tartozó cég, az Axon Lízing felügyelőbizottságának egyik tagjából a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója. A 2010-es kormányváltás után pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök vezérigazgatója, majd egyben a paksi vállalat vezérigazgatója lett. Tevékenységéről a két vezérigazgatósága között eltelt években (2003 és 2010 között) a hivatalos életrajz meglehetősen szűkszavú. „Egy áram- és gázkereskedő gazdasági társaság elnök-vezérigazgatói posztjáról érkezik" az MVM élére - állt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szűkszavú közleményében. Ez a cég a 2007 januárjától működő E-OS Energiakereskedő Zrt. volt, amely 2011-ben szintén a Közgép tulajdonába került.

A Figyelő hetilap cikke több nagyprojekten keresztül bemutatja, hogy az MVM 2010 után jócskán kiterjesztett szerepkörének megfelelően egyre több területen költ el úgy közpénzeket, hogy azok felhasználásának társadalmi ellenőrzésére jelenleg nincsen eszköz. Az állami mamutvállalat megnövekedett aktivitásában kiemelt szerepet tölt be leányvállalata, az Országos Villamos-távvezeték Társaság Zrt., az OVIT, amely szintén megbízható vezetés alatt áll. 2010. szeptember 15-től Gopcsa Péter a vezérigazgatója - ő a hivatalos céginformáció szerint 1994 októberétől 1998 augusztusáig a Közgép tisztségviselője volt.
Mint a hetilapban olvasható cikk keretes írásaiból kitűnik, az állami vállalat a magántulajdonban lévő Közgéppel együttműködve sorra nyeri az uniós támogatással induló nagyberuházásokat, s az egyre nehezebben átlátható mennyiségű feladatvállalás közreműködőjeként, tetemes közpénz felhasználásával biztosítja a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt fémjelezte cégbirodalom projektjeinek szakmai hátterét.

Egyik ilyen beruházás a Szalyol-Püspökladány vasúti pályaszakasz felújítása. Ezt a munkát mindeddig példa nélküli eljárás során nyerhette el a két, Közgép részvételével alakult konzorcium, amelyeknek alvállalkozója az OVIT. (Az eljárásról részletesen olvashat a lapban.) A vasúti pályaszakaszok felújításában az igazi szakértelmet igénylő munka az elektromos hálózathoz kapcsolódik, a felsővezetékek és elektromos berendezések kiépítése s felújítása mérnöki és technikai infrastruktúrát feltételez. Az állami vállalatnak évtizedes tapasztalata, kipróbált szakembergárdája van. Az OVIT-Közgép közös projektek előnye tehát az, hogy a magánvállalatnak nem kell a beruházások elvégzéséhez szükséges szakmai infrastruktúrát fenntartania. Csakúgy, mint a halmozódó feladatok ellátásához szükséges kapacitásbővítést. „Az elnyert megbízatások volumene és eszközigénye indokolta a társaság vasútépítési gépparkjának fejlesztését" - áll az OVIT szeptember 6-i közleményében. Legújabb vívmány, hogy állami pénzen kifejlesztett teljesen új betonozó-szerelvényt is üzembe állítanak.

mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.