brusszel


Az európai piacokkal együtt gyengült a BUX

Figyelő Online
2012.09.26  18:14   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,99 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 18.418,94 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek, vagy stagnáltak, egyedül a Magyar Telekom kissé emelkedni az előző napi záráshoz képest.Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettesének értékelése szerint a két hete bejelentett likviditásbővítés mára megkérdőjeleződött, amit jelez a DAX közel 2 százalékos esése. Ha a német börzeindex a 7.300 pontos támasz alá süllyed, akkor további esése is elképzelhető.

A vezető magyar papírok közül az OTP csökkent a legnagyobbat, amennyiben a trend folytatódik, akkor 3.650-nél van a következő támasz - közölte Német Sándor.Kissé másképp látja a helyzetet Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője, aki szerint a Görögországnak nyújtandó további 30 milliárd eurós csomag negatív hatása csapódott le Európában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fed által korábban bejelentett stimulusok is csak egy hónap után éreztették hatásukat, most sem lesz ez másképp. Az Erste üzletkötője hosszabb távon emelkedést vár, ezért véleménye szerint "minden esésbe bele kell venni".A Mol ára nem változott, 18.400 forintot ért, 735,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 120 forinttal, 3,06 százalékkal 3.800 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 118,4 millió forint volt.A Richter papírok árfolyama 765 forinttal, 1,96 százalékkal 38.335 forintra esett, a részvények forgalma 261,8 millió forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 117,9 millió forintos forgalom mellett 415 forinttal, 2,34 százalékkal 17.285 forintra gyengült. A BUMIX 1.080,69 ponton zárt szerdán, ez 17,21 pontos, 1,57 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában szerdán csaknem valamennyi termény jegyzése változott.A malmi búza elszámolóára decemberre 300, a jövő márciusra és májusra egyaránt ezer-ezer forinttal csökkent. Az új árak: 68.500, 70,500 illetve 72.500 forint. A takarmánybúza decemberi lejáratra változatlanul 68.100 forint.

A takarmánykukorica három lejáratra is drágult: novemberre 1.040 forinttal, 66.760-ra, decemberre ezer forinttal 67.000-re, jövő márciusra ugyancsak ezer forinttal 69.500-ra, míg májusra változatlanul 71.000 forint.A napraforgó ára októberi lejáratra továbbra is 140.500 forint, novemberre 1.400 forinttal csökkent 141.600-ra, decemberre 1.300 forinttal süllyedt 142.700 forintra. A nagy olajtartalmú repce jegyzése is csökkent: novemberre és decemberre egyaránt 500-500 forinttal. Az új ár 136.000, illetve 140.000 forint.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200