brusszel


Kaposváron tárgyalják az MVM-ügyet

Figyelő Online
2012.09.27  12:22   
mail
nyomtatás
A Kaposvári Törvényszéken tárgyalják a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-vel kapcsolatos ügyet, amelyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult eljárás. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének döntéséről a Figyelő című hetilap számolt be csütörtökön.
A OBH honlapján hétfőn megjelent határozat szerint Handó Tünde a Fővárosi Törvényszék elnökének indítványára határozott úgy, hogy az ügy ésszerű időn belüli elbírálásának biztosítása érdekében a Kaposvári Törvényszéket jelöli ki az eljárás lefolytatására.

Pest és Szombathely is leterhelt volt

A határozat szerint a Fővárosi Törvényszék elnöke indítványában részletes indokolta, hogy a kiemelt jelentőségű ügyet a büntető kollégiumban ítélkező, elsőfokú ügyeket tárgyaló bírák országos átlagot lényegesen meghaladó leterheltsége, valamint a kiemelt és a hosszú pertartamú ügyek nagy száma miatt ésszerű időn belül nem tudják elbírálni, és nincs lehetőség munkaerő átcsoportosítására a büntető ügyszak más területéről sem.

Az OBH elnökének határozatából kiderül ugyanakkor, hogy bíróságok munkaterhelése alapján összeállított kijelölési sorrend alapján először a Szekszárdi, majd a Szombathelyi Törvényszéket jelölték volna ki, de ez különböző okok miatt végül mégsem történt meg.

A Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság négy bírájának házastársa az ügyben is érintett Paksi Atomerőmű Zrt. dolgozója, köztük hárman vezető beosztásban, így a bírák közül többen személyes ismeretségben állnak egyes vádlottakkal és a vádiratban meghallgatni indítványozott tanúkkal.

Handó Tünde határozatában azt írta: elfogadta az elnökhelyettes érvelését, miszerint a "bírói hivatás gyakorlása során nem elég pártatlannak lenni, de a pártatlanság látszatát is őrizni kell az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megtartása érdekében".

Az OBH elnöke figyelembe vette a Szombathelyi Törvényszék megbízott elnökének érveit is, aki arra hivatkozott, hogy a törvényszék hét büntető ügyszakos bírája közül a megyei bíróság elnökének halála, valamint a kollégiumvezető és a tanácselnök nyugállományba vonulása miatt három bíró hiányzik és álláshelyeiket még nem töltötték be.

Fővárosi Főügyészség augusztusban közölte, hogy vádat emelt az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.