brusszel


Gazdát cserélhet a nyugdíjvagyon - jön a tartós állami tulajdon?

Figyelő Online - Dózsa György
2012.09.28  07:59   
mail
nyomtatás
Újabb fejezettel gazdagodhat a magánnyugdíjpénztári vagyonról szóló tragikomédia, ha annak maradékát átveszi az állami vagyonkezelő az állami adósságkezelőtől. Az átvétel mögött a kormányon belüli hatalmi harcok is állhatnak.
Térítésmentesen adja át eszközeit a 2010-ben létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek (MNV) - ez a célja a Lázár János fideszes képviselő által az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatnak. Az alapot jelenleg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kezeli, kimutatásuk szerint június végén 654,7 milliárd forint vagyon állt benne. Az alapban 448,9 milliárd forint értékű forint eszköz és 205,8 milliárd forint értékű deviza eszköz volt. Az alap vagyona nagy részben részvényekből és befektetési jegyekből áll. Az alapot az Országgyűlés 2010 decemberében hozta létre, ide kerültek az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők magánnyugdíjpénztári megtakarításai. Az erről szóló törvényben egyébként szerepel az a kitétel, hogy az alap eszközeit nem lehet elvonni. Most úgy tűnik, hogy mégis el lehet.

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonának változása (Milliárd forint)

2011.05.31.

2945,3

2011.06.30.

1553,5

2011.07.31.

1356,3

2011.08.31.

1197,9

2011.09.30.

1150,0

2011.10.30.

1019,0

2011.11.30.

785,4

2011.12.31.

684,3

2012.01.31.

712,8

2012.02.29.

722,2

2012.03.31.

723,4

2012.14.30.

624,9

2012.05.31.

590,9

2012.06.30.

654,7

Forrás: ÁKK

A Lázár-féle módosító javaslat kiköti, hogy az eszközök eladásából továbbra is kizárólag az államadósságot lehet csökkenteni. Az átadás mellett érv lehet, hogy az állami vagyon kezeléséért az MNV a felelős, így neki kell kezelnie a magánnyugdíj pénztárak államosításából megmaradó vagyont is. Az alapban 2011 májusában csaknem 3 ezer milliárd forint volt. Ebből 1300 milliárd forintban kibocsátott állampapír. Az államadósságot ezzel volt a legegyszerűbb csökkenteni, egyszerűen bevonták őket. A külföldi, illetve magyar részvényekkel és egyéb értékpapírokkal nehezebb volt a helyzet. Ezeket ugyanis a tőkepiacokon kellett, kell értékesíteni.

Az ÁKK az elmúlt hónapok során transzparensen közzétette, hogy milyen értékpapírból mennyit értékesített. Félő, hogy az MNV-nél sérül ez az átláthatóság. A vagyon tili-toli hátterében meghúzódhat egy hatalmi konfliktus is - mondták a Figyelő Online-nak az ügyhöz közel álló források. Az ÁKK-t ugyanis, amely az alapot kezeli a nemzetgazdasági tárca felügyeli, míg az MNV a fejlesztési minisztériumhoz tartozik. „Matolcsy-tól Németh Lászlónéhoz vándorolt a vagyon" - fogalmazott némileg sommásan informátorunk.

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonának változása (Milliárd forint)


Az Adósságcsökkentő Alap 2011-ben 607,6 milliárd forint átvételi értékű papírt értékesített. Az ügyleteken összesen 589,2 milliárd forint árbevételt értek el - áll az alap által az Országgyűlésnek készített jelentésben. Az állam tehát veszteséggel értékesítette a magánnyugdíjpénztáraktól kapott vagyon egy részét. Maga a jelentés is elismeri, hogy az alap egyik fő feladata a költségvetés felé fennálló befizetési kötelezettség teljesítése. Feltehetően ez kényszerítette rá az alapot arra, hogy - veszteségeinek minimalizálása mellett - átvételi érték alatt is adjon el eszközeiből. A veszteséget minimalizálandó az alapnál és az ÁKK kockázatkezelési mechanizmusát szinkronizálták. A piaci folyamatok, az árfolyamok esése azonban így is értékvesztéshez vezetett.

Az MNV-nek történő vagyonátadás ugyanakkor azt a lehetőséget is felveti, hogy a magánnyugdíjpénztárakból megmaradt vagyont, vagy legalábbis annak egy részét tartósan is meg kívánja tartani az állam. Az MNV ugyanis jobbára tartósan állami tulajdonban tartandó vagyonelemeket kezel.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.