brusszel


Elemzők: jók a munkaerő-piaci adatok, de a közmunkások dobták meg

Figyelő Online
2012.09.28  13:39   
mail
nyomtatás
Kedvezőnek értékeli a frissen közölt, nyári munkaerő-piaci adatokat a CIB és a Takarékbank elemzője, de mindketten úgy vélik, hogy év végére ismét 11 százalékra, vagy a fölé kúszhat vissza a munkanélküliségi ráta.
Magyarországon 3 millió 914 ezren dolgoztak az idén június-augusztusban, 77 ezerrel többen mint 2011 nyarán - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, hozzátéve, hogy a férfiak és a nők foglalkoztatási mutatói egyaránt javultak. Az idén nyáron, június-augusztusban 456 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, 0,4 százalékponttal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál.

Nem várható dinamikus fordulat

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője elmondta: a nyári hónapokban a szezonális hatások miatt általában csökken a munkanélküliség. Ez most is így volt, a szakértő szerint ugyanakkor nem várható dinamikus fordulat a munkaerőpiacon, mert recesszióban van a gazdaság. Apró pozitív jelek vannak, de az alapvető trendek alapján nem várható jelentős javulás - fogalmazott.

Az elemző kedvezőnek nevezte a foglalkoztatási ráta emelkedését, de arra számít, hogy a következő másfél évben továbbra is kétszámjegyű marad a munkanélküliségi ráta, ez pedig a magánfogyasztás kilátásaira is hatással van. Trippon Mariann hozzátette: előrejelzésük szerint az idén év végére ismét 11 százalék közelébe kúszhat vissza a munkanélküliségi ráta.

Közmunka programnak köszönhető az emelkedés


Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: újabb kellemes meglepetést okozott a munkaerőpiac alakulása, mivel a várakozásokkal szemben csökkent a munkanélküliségi ráta június-augusztusban. Hozzáfűzte, hogy a foglalkoztatottak számának emelkedése túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető.

A szakértő hangsúlyozta, hogy ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára - amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott -, a foglalkoztatás pedig elérte a válság előtti szintet. Suppan Gergely szerint kedvező folyamatokat tükröz, hogy a munkanélküliek száma 2.800-zal csökkent az előző háromhavi átlaghoz és 6.800-zal az egy évvel korábbihoz képest.

Ugyanakkor az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma - vélekedett a Takarékbank elemzője. Kifejtette, hogy szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség.

Suppan Gergely szerint az őszi hónapokban 10,3 százalékig csökkenhet az állástalanok aránya, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, így az éves átlagos munkanélküliség - valamivel magasabb foglalkoztatás mellett - a tavalyinál kissé alacsonyabb, 10,9 százalékos lehet.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.