brusszel


Mínuszban zárt a BUX

Figyelő Online
2012.09.28  17:26   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,78 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 18.588,65 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, a nap vesztese a Mol volt több mint 2 százalékos eséssel.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a Mol esése nem tért el a szektorhoz tartozó európai részvények árfolyammozgásától. Az OTP kis emelkedése úgyszintén összhangban volt az európai bankrészvények teljesítményével. Összességében mínuszok domináltak az európai börzéken is, és ehhez a trendhez igazodott a BUX is.

A szakértő véleménye szerint az árfolyamok lecsorgásában szerepet játszhatott a negyedéves zárás is, így ugyanis egy kicsit alacsonyabb bázisról indulhat a negyedik negyedév, miután az elmúlt hónapokban kedvezően alakultak a részvényárfolyamok.

A Mol 395 forinttal, 2,10 százalékkal 18.370 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.Az OTP részvények ára 18 forinttal, 0,46 százalékkal 3.895 forintra erősödött, forgalma 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,16 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 714,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 535 forinttal, 1,40 százalékkal 38.800 forintra nőtt, a részvények forgalma 551,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 213,6 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,12 százalékkal 17.600 forintra gyengült.A BUMIX 1.078,62 ponton zárt pénteken, ez 15,27 pontos, 1,40 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200