brusszel


Netes adathalászok a rendőrség hálójában

Figyelő Online
2012.09.29  18:57   
mail
nyomtatás
Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy internetes banki műveletekhez használt adatokat szereztek meg, majd áldozataik számlájáról pénzt utaltak át saját maguknak - közölte honlapján a rendőrség.
A police.hu-n szombaton megjelent beszámoló szerint F. József 33 éves budapesti, S. Ádám 40 éves budapesti, valamint V. Attila 43 éves ipolyszögi lakos adathalászprogramok segítségével szerezte meg a sértettek banki műveletekhez szükséges belépési adatait.

Ezeket felhasználva az áldozatok számlájáról különböző pénzösszegeket utaltak az általuk létrehozott bankszámlákra, a pénzt később azokról felvették. A három férfit a nyomozók 2012. szeptember 26-án fogták el, majd gyanúsítottként kihallgatták őket, és beismerő vallomást tettek. Az elkövetőknél megtartott házkutatások során a rendőrök számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközöket, illetve adathordozókat foglaltak le.

Az ügyben a további eljárást – az elkövetők szabadlábon hagyása mellett - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztály csúcstechnológiai bűnözés elleni osztálya folytatja le.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.