A sarkvidék iránti lelkesedés akkor ívelt fel, amikor az amerikai geofizikai intézet (USGS) 2008-ban bejelentette, hogy becslése szerint ebben a térségben található a bolygónkon még felfedezésre váró tartalékok 22 százaléka.

Könnyebben megközelíthető lellőhelyeket találtak

Újabban más hangok járják. Egy nemrég megjelent tanulmányban, amelynek már a címe is sokatmondó - "Az Északi-sark nem lesz a gáz- és kőolajipar aranybányája" - két norvég kutató kifejtette, hogy az elkövetkező évtizedek során a térségben kitermelt szénhidrogén részesedése a fogyasztásban várhatóan nem fog nőni - éppen ellenkezőleg. Véleményük szerint 2050-ig a sarki kőolaj aránya stabil marad, a globális fogyasztás 8-10 százalékát fogja adni, míg a sarki földgáz felhasználása a jelenlegi 22 százalékról 10-re fog csökkenni.

Az ok: új, könnyebben kitermelhető tartalékokra bukkantak a sarkvidéknél barátságosabb helyeken. A nem hagyományos szénhidrogénekről van szó, így a palagázról, amely valóságos energetikai forradalmat váltott ki: így például az Egyesült Államok ebből a forrásból csaknem teljesen fedezheti saját szükségleteit."Volt egy pillanat, amikor az Északi-sark volt a Szent Grál... Mára megváltozott a helyzet, mivel a világon számos más helyen találhatók kitermelhető tartalékok" - mondta Patrice de Vivies, a francia Total cég észak-európai termelési igazgatója.

"Miért keresnénk a megváltást nehéz környezeti körülmények között, amikor olyan övezetek is vannak, ahol sokkal könnyebb a munka?" - tette hozzá a szakember. A Nagy Északon a lelőhelyek többsége a partoktól és a parti infrastruktúrától távol található, a tenger mélyéről, szélsőséges körülmények között, a sarki éjszakában kell kitermelni a szénhidrogént, miközben a sodródó jég korlátozza és drágítja a fúrásokat. A Total óvatosan terjeszkedik, egyelőre a parton vagy a jégmentes vizeken folytat kitermelést - például a Barents-tengeren, amelynek vizét a Golf-áramlat melegíti.

Túl zordak a körülmények

A norvég Statoil viszont néhány ígéretes felfedezés nyomán, az orosz Rosznyefty partnerségére is támaszkodva erősen számít a térség erőforrásaira, még azokba az úgynevezett köztes körzetekbe is elmerészkedik, amelyekben időnként sodródik a jég."Az Arktisz nyitott térsége nagy kihívás volt 20 éve, de ma már viszonylag könnyű eljutni oda" - állítja Runi Hansen, a Statoil sarkvidéki divíziójának igazgatója, aki hozzáfűzi: "Meggyőződésem szerint az Arktisz köztes térségére ugyanez a jövő vár".Ez jól hangzik, de több cég is ráfizetett már. Hiába költött el több százmillió eurónak megfelelő összeget, a brit Cairn Energy csoport mindeddig üres kézzel tért vissza Grönland nyugati részéről, a holland-angol Shell pedig a zord körülmények miatt kénytelen volt ismételten meghosszabbítani rendkívül költséges észak-alaszkai fúrásainak időtartamát.

Ugyancsak a magas költségek magyarázzák, hogy a Barents-tenger orosz vizein 25 éve felfedezett hatalmas Stokman gázmező kiaknázásáról mindmáig nem született döntés. A környezetvédők, akik szerint a rendkívül sérülékeny sarki ökorendszerben súlyos következményekkel járna egy gáz- vagy olajszivárgás, illetve más technológiai hiba, továbbra is teljes erővel küzdenek a kitermelés ellen. A Greenpeace az elmúlt hónapokban megsokszorozta a fúrások elleni akcióit. Truls Gulowsen, a környezetvédő szervezet egyik illetékese az éghajlati tényezőre is hivatkozik."Ötször annyi fosszilis tüzelőanyagot találtak már, mint amennyit el lehet égetni, ha az éghajlat felmelegedésének a nemzetközi közösség által meghatározott 2 fokos határát nem akarjuk túllépni. Ilyen körülmények között nehéz indokolni újabb lelőhelyek feltárását" - hangoztatja Gulowsen.

Kapcsolódó cikkek