brusszel


Az ÁSZ elnök szerint van tartalék a jövő évi büdzsében

Figyelő Online
2012.10.02  12:24   
mail
nyomtatás
Jövőre még nem az adósságszabály, hanem az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása jelenti a szigorúbb költségvetési tervezési korlátot Domokos László szerint. Az ÁSZ elnöke az adósságszabály szempontjából jövőre lát ugyan mintegy 361 milliárd forintos tartalékot, ám a hiány ekkora növekedéssel elérhetné a GDP 3,4 százalékát, és a kedvezőtlenebb gazdasági helyzetre véleménye szerint csak a tartalékok megemelésével lehet felkészülni
Az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács tagja a Pénzügyi Szemle online kiadásában kedden megjelent interjúban kifejtette: az adósságszabály szempontjából a jövő évi költségvetési javaslatban, illetve annak mai állapota szerint van tartalék, ami fontos lehet a 2013-as kockázatok kezelése miatt. Minden más tényezőt változatlannak feltételezve, 1.038,1 milliárd forintos deficit mellett is teljesül az adósság-előírás, az, hogy az államadósság-mutató csökkenjen.

Ennek alapján a hiány 360,8 milliárd forinttal magasabb lehetne, mint a tervezett. (Az adósságszabály szerint az Országgyűlés csak olyan költségvetést fogadhat el, amely az államadósság csökkentését tartalmazza. E szabály betartása fölött a Költségvetési Tanács őrködik, amely akkor élhet vétójogával, ha nem látja biztosítottnak az államadósság-szabály betartását.) Az elnök kiemelten fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy ez a 360 milliárdos hiánynövekedés a deficitet a GDP 3,4 százalékra növelné, ami a maastrichti kritérium teljesülését nem biztosítaná.

Felülírható az adósságszabály

2013-ban tehát még nem az adósságszabály teljesülése, hanem a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének szándéka a szigorúbb feltétel a költségvetési tervezésben. Természetesen Magyarország saját jól felfogott érdeke is az, hogy ne térjen le a költségvetési hiány mérséklésének útjáról, de azt látni kell, hogy a Költségvetési Tanács hatókörébe tartozó adósságszabály szempontjából létezik ez a tartalék - mondta. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni Domokos László szerint, hogy az államadósság-mutatókban most meglévő tartalék jövőre elfogyhat. Ez arra figyelmeztet, hogy újra kell gondolni a költségvetési tartalékok kérdését.

Mindenképp szükséges az évközi tartalékok megemelése, hiszen a Stabilitási törvény előírja az államadósság-szabály betarthatóságának kontrollját a féléves adatok alapján és a költségvetés módosítását, ha a szabály betartása veszélyben van. Következésképpen egy kedvezőtlenebbé váló gazdasági környezetben a költségvetés teljes átírása csak akkor kerülhető el, ha a költségvetési törvényjavaslat, majd maga a törvény e helyzetek kezelésére megfelelő tartalékokat irányoz elő - mondta.

A fenntartható adósságcsökkentéshez kiszámíthatóbb költségvetési tervezést javasolt, és megjegyezte: a feladat alapú tervezés mellé a "keretkorlátú" gazdálkodást kell előtérbe helyezni. "Meggyőződésem, hogy a kiadási oldalon csak látszólag lehet tetszőlegesen csökkenteni az előirányzatokat, valójában megtakarítást csak a hatékonyság növelésével lehet elérni" - tette hozzá. Kézenfekvőnek nevezte a korszerű vezetési módszerek költségvetési környezetre való adaptálását is, például az állami és önkormányzati tulajdonban lévő kihasználatlan épületek közös hasznosítását, a vagyongazdálkodás megújítását.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200