brusszel


Pert indítanak a telefonos csekkdíj miatt

Figyelő Online
2012.10.03  07:17   
mail
nyomtatás
Október közepén a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a csekkdíj körüli kötélhúzás, miután a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pert indított a Magyar Telekom ellen - írja a Népszava.
A szolgáltatók egy része környezetvédelmi szempontokra hivatkozva fizetteti meg ügyfeleivel a csekkes befizetések költségeit. Ezt az érvelést azonban nem fogadja el a FEOSZ, s a Fővárosi Törvényszékhez fordult a távközlési cégek tisztességtelen eljárása miatt. "Ha valóban úgy van, hogy csupán át akarják szoktatni az ügyfeleket az olcsóbb és környezetkímélőbb fizetési módokra, nem világos, miért nem kedvezményekkel teszik ezt" - mondta Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője.

Hozzátette azt is, hogy mivel a fogyasztók megkérdezése és belegyezése nélkül módosították a szerződési feltételeket, nem tudják elfogadni a csekkdíjat. A lap közlése szerint legutóbb a UPC Magyarország döntött úgy, hogy azoknál a fogyasztóknál, akik nem elektronikus úton fizetik számlájukat, plusz díjat számolnak fel a csekkes befizetések után, november 11-től minden egyes sárga csekkért 127 forintot kell fizetniük az ügyfeleknek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.