Külföldön volt Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár szeptember 10-én, így nem kellett megnyomnia az igen gombot a számára oly fontos hulladéktörvény végszavazásának elhalasztásáról. A kormánytöbbség így is meghatározatlan időre elnapolta a kérdést, egyelőre tehát reménykedhetnek az ágazat külföldi befektetői, akiket a jogszabálytervezet kisebbségi tulajdonosi szerepbe kényszerítene.

Más szektorok szereplői ennyire sem mondhatják magukat szerencsésnek. Orbán Viktor a 2010-es választásokat megelőzően sem rejtette véka alá, hogy az állam erőteljes gazdasági szerepvállalásában hisz, de arra, ami a választási győzelmet követte, nem számítottak sem az elemzők, sem a gazdaság szereplői. Az állam szisztematikusan elkezdte növelni befolyását, és mára a termelő és a kizárólag a versenypiac számára szolgáltató ágazatokat leszámítva kétféle szektor van: ahol már kiterjesztette befolyását és ahol erre készül. Sőt, a Rába felvásárlásával már a gépiparban is megjelent.

BELHARCOK NYOMÁN
Az étkezési utalványok piacán a teljes átvétel mellett döntött a kormány. Kezdetben úgy tűnt, nem bolygatja a három francia szolgáltató által uralt, kétszázmilliárdos, széles marzsot lehetővé tévő szektort, majd az látszott valószínűnek, hogy az állami Magyar Posta kebelén létrehozott Posta Paletta révén intéz kihívást. A kétharmad azonban lehetővé tett ennél egy sokkal drasztikusabb megoldást, amivel kihúzta a francia tulajdonú cégek alól a szőnyeget: idén januártól már csak az állami Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. által kibocsátott Erzsébet-utalvány adható a legnagyobb adókedvezménnyel.

Ez a forgatókönyv is mutatja, hogy a kormányzati stratégia időnként belharcok nyomán alakul, nem mindig tudatosan halad a teljes államosítás felé. Ez esetben a végeredmény a NÜSZ-t toló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Magyar Postának új piacot kereső Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csatájában alakul ki. Bár a kormány és a Magyar Posta többször bizonygatta lapunknak, hogy nem vesznek kárba a Posta Paletta létrehozására fordított erőforrások, az biztos, hogy nem egy teljesen marginális piaci szereplő létrehozása volt a jövőkép.

A francia cégek viszonylag csendben, de minden lehetséges fórumon lobbiztak, végül mégis elbuktak. A következmény: saját bevallásuk szerint is drámai, 80-90 százalékos forgalomvesztést szenvedtek el. Nem véletlen, hogy a kormányközeli Magyar Nemzet már több alkalommal is a közelgő kivonulásukról írt, bár ezt a cégek eddig mindig cáfolták.

A lapunknak küldött válaszok alapján úgy tűnik, a három vállalat közül a korábbi piacvezető Sodexo úszta meg eddig a legkisebb, 80 százalékos visszaeséssel. A cég hangsúlyozta, ügyfelei között maradtak több ezer főt foglalkoztató szervezetek is. Segít az is, hogy a klasszikus dolgozói juttatásokon kívül van egy másik üzletáguk, amely a vásárlók és a viszonteladó partnerek ösztönzésében segít. A kivonulással legutóbb hírbe hozott La Chéque Déjeuner Kft.-nek 90 százalékos forgalomcsökkenést kellett elkönyvelni az év eddigi időszakában. A cég kiemelte, nem csupán étkezési utalványokat forgalmaz, hanem egyéb cafeteriajuttatásokkal is foglalkozik. A több mint 80 százalékkal visszaeső Edenred pedig állandó beváltóhelyi akciókkal igyekszik talpon maradni. A fővárosi munkaügyi központtól kapott adatok szerint az utóbbi cég 80, a La Chéque Déjeuner 41, a Sodexo Pass Hungária Kft. 30 embertől vált meg csoportos létszámleépítés keretében.

ÁLLAMI GERINC
Látványosan igyekszik tulajdonosi pozíciókat szerezni a magyar állam a távközlésben is. A terjeszkedést az Orbán-kormány gyakorlatilag a nulláról kezdte, mivel a kilencvenes évek közepén a legfőbb vagyonelemnek számító Matávot (mai nevén Magyar Telekomot) privatizálták, a később beinduló mobiltávközlésben pedig már nem szerzett tartósan állásokat az állam.

Háttérbeszélgetéseink alapján az a kép bontakozik ki: a jelenlegi kurzust leginkább az zavarja, hogy a jövő szempontjából meghatározó ágazatban nincs a kezében infrastruktúra, amelyet tulajdonosi pozícióból irányíthatna. Egy modern távközlési hálózatra a jövőben számos kulcsfontosságú állami közszolgáltatást lehet, sőt kell építeni. Ilyenek lehetnek az egészségügyi nyilvántartások és szolgáltatások, az adórendszer kezelése, hivatali ügyintézések, vagyis minden, ami elektronikussá tehető.

A szemléletbeli különbség abban van, hogy míg a korábbi kormányok megfelelőnek tartották a piacról megvásárolni az ehhez szükséges távközlési háttérkapacitást, a jelenlegi kormány házon belül épít magának hálózatot, és lehetőleg mindent ezen akar futtatni. Ha például jön a jövőben az elektronikus TAJ kártya, annak távközlési és infokommunikációs hátterét nem kell a piaci szereplőktől megvenni. E szemlélet esetleges előnyei egyértelműek, ám hátrányokban is bővelkedik. Nagyon magas kezdeti befektetés kell hozzá, és a piaci viszonyok is torzulhatnak, de a jelek szerint ezek nem akadályozzák a megvalósítást.

A lépések következetesek és egyértelműek. Míg korábban a Magyar Telekom gerinchálózatát bérelték a kormányzati és közigazgatási intézmények közötti kommunikációra, idén januártól már az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) hálózata szolgálja ki ezeket az igényeket. A mobiltávközlésre jól használható, még szabad frekvenciakészletet megpróbálták egy állami mobiltársaság (MPVI) indítására felhasználni, egyelőre sikertelenül. Ebben is részt vett az MVM, hiszen rendelkezik a fent említett országos vezetékes gerinchálózattal, amely minden ilyen szolgáltatás alapjául szolgál.

A mobilos portfóliót egészítette volna ki a nemrég a Magyar Telekomtól közel 20 milliárd forintért megvásárolt Pro-M Zrt., amely a készenléti szervek mobilrendszerét üzemelteti. Mivel az MPVI beindításában a szakhatóság gyerekes jogi hibákat vétett, és az ötlet meghiúsult, a mobilágban egyelőre csak a készenléti szervek kommunikációja maradt. Közel sem biztos azonban, hogy az állami mobilt temetni kell, elvileg semmi sem szab gátat annak, hogy egy új eljárásban az MPVI megint nyerjen, és jókora késéssel ugyan, de elinduljon. Az épülő nemzeti holding szakmai központja egyébként a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., amely nem más, mint az egykori Kopint-Datorg átnevezett utódja.

A piacon az MPVI tervezett indulása miatt teljes volt a bizonytalanság, és ez meg is maradt, mert egyelőre nem lehet tudni, hogy a fiaskó után milyen stratégiai elképzelések születnek az állami döntéshozóknál. Egy nagy konglomerátumot pusztán az állami szereplőktől érkező megrendelések nem lesznek képesek nyereségesen eltartani. Ahhoz tehát, hogy ez a terjeszkedés megtérüljön, idővel a nem állami piacon is jelentősebb bevételeket kellene generálni. Ez nagyon nehéz feladat lesz, annál is inkább, mert a piac mérete 2008 óta közel 10 százalékkal zuhant, és kismértékben ugyan, de évről évre tovább csökken. A vezetékes mellett most már a mobiltelefonálás összesített forgalma is apad. A piacon így a kivárás jellemző, eddig senki sem vonult ki, de már van olyan szakember, aki néhány éves távlatban elképzelhetőnek tartja, hogy az egyik mai fajsúlyos szereplő bedobja a törülközőt.

NEHÉZ ÉS TŐKEIGÉNYES
A bankszektorban ennél konkrétabb hírek röppennek fel időnként kivonulási tervekről, az állam tulajdonszerzésével párban. A bajor kézben lévő MKB esetében már úgy tűnt, közeli a megállapodás, de aztán elhalt a történet. De miért akar egyáltalán az állam magyar, magyarabb bankrendszert? Pozitív megközelítéssel azért, hogy a bankok elkötelezettsége erősebb legyen Magyarország iránt. Egy másik megközelítés szerint az amúgy is lelkes szabadságharcos kormányt zavarja, hogy idegen tulajdonú pénzügyi entitások markában vannak a magyar cégek, a lakosság, az önkormányzatok, és ezt a hatalmat kontrollálni, mérsékelni szeretné.

Bár a bankrendszer függőségét a külföldtől valóban érdemes lehet csökkenteni, az elemzők mindig arra is figyelmeztetnek, hogy attól még nem lesz jó bankrendszerünk, ha a mai szereplőket gyepáljuk. Építkezni is kell, ami nehéz és tőkeigényes, a jól működő bankok megkívánta reputációt sem lehet egyik napról a másikra megszerezni.

A sokféle sejtetés, a nagyobb arányban magyar bankrendszer miniszterelnöki belengetése, az agrárbank ötlete mellett eddig az egyetlen konkrétum, hogy hamarosan az MFB-é lehet a német Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank (DZ Bank) 38,5 százalékos TakarékBank-pakettje. Az állami vásárlási szándékról elsőként lapunk számolt be (Az MFB bevásárol a Takarékbankba? – Figyelő, 2011/51. szám). Azóta már a TakarékBankot többségében birtokló takarékszövetkezetek közgyűlési jóváhagyása is megérkezett, hamarosan pecsét kerülhet a megállapodásra.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a TakarékBankban való állami szerepvállalás egy átfogó hadművelet része, ezért elsősorban kisebb magyar tulajdonú kereskedelmi bankok – Széchenyi Bank, Gránit Bank – kapcsán szokott felerősödni a találgatás, vajon beszáll-e az állam, hogy ezzel a magyar lakosság és a magyar kkv-k intenzívebb hitelezését segítse.

A kritikusok szerint azonban a tulajdonos kiléte másodlagos, ha egy hitelintézet racionálisan dönt, akkor magánbankként ugyanúgy hitelez, mint államiként. Az állami bankok veszélye pedig mindig ugyanaz: sokféle, a nyilvánosság előtt rejtve tartható baráti finanszírozás, pártérdekek, fejlesztési támogatásba csomagolt helyzetbe hozás jellemzi az ilyen házakat. Ami biztos, akármilyen folyamatok is indulnak meg, a mai, 90 százalékban külföldiek által birtokolt hazai hitelintézeti rendszer ismeretében irreálisan távoli a felerészben magyar bankszektor. A magán-hitelintézeteknek eddig nem is a nagyobb állami szerepvállalás, hanem elsősorban a különadó és a végtörlesztés fájt.

SZÁZMILLIÁRDOS NAGYSÁGREND
A bankrendszer mellett a kormány másik kedvenc célpontja az energetika. Ehhez az ágazathoz köthető az eddigi legnagyobb akvizíció is, a Mol 21,2 százalékának megvásárlása az orosz Szurgutnyeftyegaztól, amelybe jó 500 milliárd forintot ölt a kabinet. Ezzel azonos nagyságrendű művelet lehet az E.ON gázüzletágának megvásárlása. Kérdés persze, miért akarja kivásárolni a német céget a földgáz-nagykereskedelemből és -tárolásból, hiszen mindkét tevékenység tarifáit a kormány határozza meg ma is, tulajdonosként azonban ezek költségei, fejlesztési, felújítási terhei is a nyakába szakadnának.

A pécsi vízmû szennyvíztisztító telepe. Perben a kiszorított befektetôvel

Megértem a frusztrációt, amit a magyarországi energiaipari cégek privatizációja okoz, különösen a gázüzletben – mondja ugyanakkor Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője. Emlékeztet, a magyarországi gázipar a Molban történő ismételt állami tulajdonszerzésig gyakorlatilag teljes egészében magánkézben volt, beleértve a Gazprommal meglévő, hosszú távú importszerződést is. A mindenkori kormánynak nem volt beleszólási lehetősége a kontraktusba, de még csak a részleteit sem ismerheti meg, miközben ez a 2015-ben lejáró megállapodás alapvetően befolyásolja a magyarországi gázárakat.

Iparági körökben ezzel kapcsolatban megjegyzik, a háztartások tarifái többnyire köszönő viszonyban sem voltak az elmúlt években a tényleges importköltségekkel, és ez így van jelenleg is. A REKK vezetője úgy véli, a gázüzletben indokolható lehet az ismételt állami tulajdonszerzés, ahogyan az energiaszolgáltatás más területein is, hiszen jó néhány európai országban, például Ausztriában, közösségi tulajdonban vannak például a távhőszolgáltatók. Szerinte ezzel együtt sem indokolja semmi, hogy a kormány a nyakába vegye a három év múlva lejáró gázimportszerződést.

Annak sem látja értelmét, hogy az állam megvásárolja a Bakonyi Erőművet, amelynek már nincsenek sem szerződései, sem értékes termelőkapacitásai. Más elemzők is úgy látják, amennyiben valóban csak a Mal Zrt. hőellátása érdekében szállna be az állam az erőműtársaságba több tízmilliárd forintért, úgy ezt sokkal kisebb költséggel, gőzfejlesztő kazánok beállításával meg lehetne oldani.

Ez az üzlet is azt igazolja több elemző szerint, hogy az állam energiaipari terjeszkedésének kizárólag politikai okai vannak. Ehhez képest viszont igen költséges lépésekről van szó. Ha lesz E.ON-üzlet, az is százmilliárdos nagyságrendű összeget emészt majd fel, miközben nem láthatók az érdemi eredmények.

A nonprofit energiaszolgáltatás ötletét (lásd a keretes cikkben) piaci körökben gyakran kapcsolják össze az E.ON-üzlettel. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy ennek értékét kívánják leszorítani a nonprofit tervvel, vagyis a kormány alkupozícióját igyekszik javítani. Mindenesetre a német fél a hírek szerint boldogan túladna érdekeltségén, ha a 0,8–1,2 milliárd euró közé saccolt vételár felső részéhez közelítő összeget kapna.

FRANCIÁSAN TÁVOZNAK
A Suez Environnement vízüzletágánál viszont szinte már biztosan nem maradt más hátra, mint a csomagolás. A magyarországi menedzsment lényegében ezt vezényli le az elkövetkező hónapokban – értesült a Figyelő a francia szakmai befektetőhöz közel álló forrásból. Így – számításba véve a cafeteria-bizniszben érdekelt cégeket is – ironikus módon azok a francia vállalatok az állami és önkormányzati tulajdonlás előtérbe kerülésének legnagyobb vesztesei, amelyek hazájában a legerősebb az állam gazdasági szerepe Nyugat-Európán belül. Magyarországi árbevétel-kiesésük alsó hangon is 30 milliárd forint.

A Suez informátoraink szerint mérsékelten elégedett a Budapesttel kötött megállapodással, hiszen Pécs után elveszítette legnagyobb szolgáltatási területét, a fővárost is, s ezzel kiszorult a magyar vízpiacról. A pécsi kiebrudalást követően azonban járhatott volna rosszabbul is, a 15,1 milliárd forintos vételár a Fővárosi Vízművek Zrt. 25 százalékos részesedéséért kifejezetten előnyös ahhoz képest, hogy a pécsi tulajdonrészéért pereskednie kell.

A Suez elleni harc három lépcsőben történt. A Pécsi Vízmű Zrt.-ben 48,05 százalékos tulajdonjoggal rendelkezett, ám az önkormányzat felmondta a szerződést. 2009 októberében egy éjszaka váratlanul megszállták a Pécsi Vízmű épületét az önkormányzat által kirendelt őrző-védők, ahova a régi menedzsment tagjai többé be sem tehették a lábukat. Az ügy jelenleg a Bécsi Választott Bíróság előtt van. A Suez 8-10 milliárd forintot szeretne kapni, a város ezzel szemben 2-3 milliárd forint kompenzálást tart reálisnak. Forrásaink szerint most arról folyik vita, hogy egyáltalán a Bécsi Választott Bíróság illetékes-e az ügyben.

Második lépésként a Suez leánycégének, a Degrémont-nak kellett távoznia a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep Kft.-ből 2011 őszén. A francia cég a Csepel 2005 FH Konzorcium révén – a szektor- és honfitárs Veoliával közösen – birtokolt 49,85 százalékos részesedését és a hozzá kapcsolódó irányítási jogokat adta el a fővárosnak, az eredeti ötvenmillió forintos vételárért, plusz a szerződés szerinti osztalékért. A kiszorítási folyamat a Fővárosi Vízmű Zrt.-ből való kivásárlással fejeződött be. A Fővárosi Önkormányzat 15,1 milliárd forintért vette meg a Suez és a német RWE 25 százalékos tulajdonosi részesedését. Mivel lapunk informátorai szerint a franciák nagyjából elégedettek az ügylettel, nem bolygatják majd nemzetközi színtéren a magyar kormány hozzáállását. Már csak azért sem, mert Párizs után Berlinben, Nagy-Britanniában, Olaszországban is éppen visszaállamosítások zajlanak a szektorban, tehát illeszkedik a nemzetközi trendbe az erőforrások nemzeti kézbe vétele. „A magyar imázsnak mindazonáltal nem tesz jót a tulajdon és a szerződések szentsége elvének felrúgása, riasztóan hat a külföldi befektetők számára” – hallottuk.

A hazai vízpiacon már csak egy jelentős multi van, a Veolia, amely a Szegedi Vízmű Zrt.-ben 49 százalékkal, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.-ben 25 százalékkal van jelen, a német Berlinwasserrel egy konzorciumban. A Veolia együttműködési megállapodások keretében Salgótarjánban, valamint Érden és térségükben végez víz- és szennyvízszolgáltatást, s az Aquazala Közszolgáltató Koncessziós Kft. révén a Fővárosi Csatornázási Művekkel együtt üzemeltet Nyugat-Magyarország területén vízi közműveket.

Rába-üzemcsarnok. Arccal a buszok felé

Az idén életbe lépett ágazati törvény értelmében a jövőben csak állami és önkormányzati tulajdonban lévő társaságok lehetnek szolgáltatók, de a beruházásvédelmi egyezmények alá eső cégek kitölthetik a szerződésükből hátralévő időt. Ez vonatkozik a Veoliára is, a főváros ugyanakkor mérlegeli az FCSM külföldi tulajdonrészének kivásárlását. Kerestük ezzel kapcsolatban a Veoliát, ám lapzártánkig nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

A hallgatás egyébként jellemző a kormányzat által fenyegetett befektetőkre, és ritkán ugyan, de esetenként eredményre vezet. A magánnyugdíjpénztárak kvázi államosítása után a kormány erősen fontolgatta az autópálya-üzemeltetők kivásárlását az M5-ös és az M6-os sztrádák szerződéseiből. Az egyik érintett cég vezetői név nélkül beszéltek erről a Figyelőnek, de még így is minden szót alaposan megfontoltak, többször módosítottak. A taktika végül bevált, hiszen azóta forrás hiányában ügyük lekerült a napirendről.

BUSZGYÁRTÓ TERVEK
A Rába megvásárlásának viszont jóformán semmilyen előzménye nem volt, és az eddigi sorba is nehéz beilleszteni, hiszen gyártó vállalatról van szó. Az elemzők azóta is értetlenül állnak a történtek előtt, amely legfeljebb politikai üzenetnek lehet jó, hiszen a cég nyereségessége alacsony, és külföldi felvásárlás sem fenyegetett. A tőzsdén jegyzett vállalat közel 77 százalékát a tavalyi nyilvános ajánlatot követően idén tavasszal vásárolta vissza az állam, összesen 8,1 milliárd forintért.

A tulajdonosváltás keltette hullámok nagyok voltak, de lassan letisztulnak a viszonyok (Állami álmok álmodói – Figyelő, 2012/28. szám). A stratégia nem módosul, csak hangsúlyosabb elemként jelenik meg a buszgyártás. A Rába kisszériás, egyedi buszokat építhet, saját, minőségi futóműveit is felhasználva. A kérdés azonban nemcsak az, hogy az állami közlekedési cégek vesznek-e eleget belőle, hanem az is, tudják-e preferálni a magyar gyártókat, és a bankok finanszírozzák-e kisszériás, hitelfedezetnek aligha alkalmas járművek beszerzését. Ráadásul, ha a Rába elviszi majd a limitált hazai megrendeléseket, az az utolsó szög lehet az így is vészjeleket küldő, küszködve, de még működő gyártók, a Kravtex és a NABI koporsójába.

Az állam határai
Az állam terjeszkedésével párhuzamosan egyre több vállalat szalad a kormányhoz segítségért. Még akkor is, ha az eddigi tapasztalatok finoman szólva is vegyesek. A Malév megmentése nem sikerült, és jelen pillanatban úgy tűnik, a bajba került két élelmiszer-ipari cég, a Gyulai Húskombinát Zrt., valamint a Kapuvári Hús Zrt. sem számíthat erős szóbeli támogatásnál többre. A jelek szerint kifejezetten rossz ómen, ha a kormány egy vállalatot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánít. Ennek alapján joggal aggódnak a katasztrófa és 135 milliárdos bírság sújtotta Mal Zrt. dolgozói, hiszen ez a cég is megkapta ezt a státust, amely elvileg nagyobb védettséget jelent a csőd ellen. Persze lehet, hogy az ajkai társaság sorsa jóra fordul, elvégre ezzel a céllal venné meg az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek a Mal gőzellátását biztosító Bakonyi Erőművet, amelynek 1,5 milliárddal tartozik a Mal. A Dunaferrnél szintén erősen bíznak a kormányzati segítségben. Ami az állam mindenhatóságában hívők számára kudarc, öröm azoknak, akik kedvezőbb helyzetbe kerülnek azáltal, hogy időnként még szabadon mozog a piac láthatatlan keze. „Évekig küzdöttem tisztességes, kemény versenyben azért, hogy az elavult üzemeket rosszul működtető, veszteséges cégeket legyűrjem, és megszerezzem a piacukat. Erre most az általam befizetett adóforintokból újra feltámasztja őket az állam. Kezdhetem elölről, ez nonszensz, ebbe én is tönkremegyek!” – hitetlenkedett név nélkül az egyik húsipari szereplő, amikor még úgy volt, hogy a kormányzat kisegíti a csőd szélén lévő versenytársait.Dominóhatás
Különösen a cafeteria-rendszer esetében figyelhető meg, hogy ha az állam kárpótolni igyekszik néhány pórul járt szereplőt, akkor azzal csak szétteríti a kedvezőtlen hatásokat. Az étkezési utalványok kvázi államosításával nemcsak a francia cégek, hanem a cafeteriakártyák kibocsátói, köztük az OTP is rosszul járt. A pénzintézetet szektortársaival együtt a kormány egy sor más intézkedése is sújtotta, de legalább az ágazat monopóliumot kapott az üdülési csekket felváltó SZÉP kártya kibocsátására, amelyre végül az OTP mellett az MKB és a K&H vállalkozott. Ezzel viszont rosszul jártak a cafeteriapiac kisebb szereplői, például az egészségpénztárak, hiszen míg korábban náluk lehetett rekreációra költeni, ez átkerült a SZÉP kártyára. Ennek nyomán a szektorban megindult a konszolidáció, a talpon maradtak pedig például úgy tudnak alkalmazkodni, ha ők maguk is pénzforgalmi szolgáltatóvá válnak, és így már kibocsáthatnak SZÉP kártyát. Annál is inkább, mert az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarország ellen a cafeteria-rendszer átalakítása miatt, és a kormány rákényszerülhet, hogy enyhítse a kibocsátás feltételeit.
Nonprofit tervek
Megszűnne az egyetemes energiaszolgáltatás vesztesége – általában ezzel a lakonikus mondattal kommentálják, szigorúan név nélkül az energiaipari társaságok vezetői a kormány nonprofit energiaszolgáltatásra vonatkozó ötletét. A helyzet ugyanis az, hogy a háztartások és bizonyos önkormányzati, állami intézmények ellátása ma veszteséget termel a szolgáltatóknak. Amennyiben a nonprofit nullszaldóst jelent, ez eltűnik. Csakhogy nem tudni, mit jelent, mert ezt egyelőre egy kormányzati illetékes sem fejtette ki. Az energiaszolgáltatás a nemzetgazdaság egyik leginkább tőkeintenzív ágazata, ahol az áraknak nemcsak a változó kiadásokat, de a tőkeköltségeket is fedezniük kell, máskülönben nem lesznek beruházások, fejlesztések, veszélybe kerül a jövőbeni ellátásbiztonság. Drucker György energiaipari szakértő attól tart, hogy a nonprofit energiaszolgáltatás felvetése voltaképpen a kommunikációs előkészítése annak, hogy a villamosenergia-ipari hálózati tarifákat is ugyanúgy visszavágják, mint azt a gáziparban tették, szinte lenullázva ezzel a megtérülést. Ez egyértelműen az infrastruktúra lassú leépülésének kezdete volna, hiszen a banki kamatoknál alacsonyabb megtérülés mellett aligha várható el a külföldi tulajdonosoktól, hogy a hálózatok felújításába, fejlesztésébe további összegeket fektessenek.Evés közben
Noha a kormány már jó pár ágazatban kiterjesztette befolyását, semmi sem utal fékezésre, sőt. Év elején született meg az a törvénytervezet, amely szerint a lakosság hulladékának szállítását és kezelését csak állami vagy önkormányzati többségű cég végezheti, amelyben a menedzsmentjogokat is előbbiek birtokolják. Ezzel gyakorlatilag kiszorítanák az itt működő osztrák és német érdekeltségű, az utóbbi években intenzíven növekvő szolgáltatókat. Ez a szabályozás még csak-csak védhető lenne Brüsszelben, a sokmilliárdos költséggel, uniós támogatásokkal kialakított regionális hulladéklerakók üzemeltetéséből azonban aligha lehet őket úgy kiszorítani – illetve csak tetemes kompenzáció ellenében –, hogy az ne sértse a beruházásvédelmi egyezményeket. Az ágazat szereplői itt is az uniós nyomásgyakorlás és a csendes lobbizás kombinációjában bíznak, és azt legalább elérték, hogy az idén nem lépett életbe a törvény, és a január 1-jei bevezetés is egyre bizonytalanabb. A hulladékkezelés más részterületén működő cégek sem lehetnek nyugodtak, hiszen a kormányzati nyilatkozatok szerint többségében vagy egészében az állam magához vonná a fém- és az építési hulladékok begyűjtését is. A tankönyvkiadás piacán szintén az állami monopólium irányba mutatnak a folyamatok, arról pedig már törvény is született, hogy a közszolgáltatások díját mobillal csak a létrehozandó nemzeti mobilfizetési szervezeten keresztül lehet kiegyenlíteni. Az is biztos, hogy füstölnivalóhoz egy év múlva már csak a kormány által kiosztott koncessziókat birtokló nemzeti dohányboltokban lehet hozzájutni.A legnagyobb költségű projektek
510 milliárd forint (1,88 milliárd euró) A Mol 21,2 százaléka Eladó: Szurgutnyeftyegaz
19,9 milliárd forint Pro-M Zrt. (vészhívó rendszer) Eladó: Magyar Telekom
15,1 milliárd forint A Fővárosi Vízművek 25 százaléka Eladó: Suez/RWE Vevő: Fővárosi Önkormányzat
8,1 milliárd forint A Rába 76,8 százaléka Eladó: magyar befektetők és a malajziai DRB-Hicom
2 milliárd forint A Resti Zrt. 85,6 százaléka Eladó: Lázár és Fiai Kft., Resdan Invest Kft., Kiron Invest Kft.További jelentős potenciális kiadások
300 milliárd forint Az E.ON gázüzletágának becsült ára
65 milliárd forint Az állami mobilcég hálózatépítési költsége
50 milliárd forint A mobilcég indulása utáni legrosszabb év veszteségeAz államosítás mérlegen

Bankrendszer
Előny: erősebb pénzintézeti elköteleződés az ország iránt
Hátrány: óriási tőkeigény, potenciális veszély a könnyelmű hitelezés, főként kormányközeli cégeknek

Cafeteria
Előny: az államnál marad az étkezési utalványok sokmilliárdos profitja
Hátrány: kiesik a kiszorult társaságok által fizetett adó, uniós kötelezettségszegési eljárás

Energetika
Előny: jobb kormányzati informáltság és érdekérvényesítés, a Mol esetében osztalékfizetés
Hátrány: óriási a fejlesztések tőkeigénye, a gázellátás veszteséges lehet

Járműgyártás (Rába)
Előny: a kormány piacot teremthet a hazai gyártású buszoknak
Hátrány: lassulhat a döntéshozatal és az innováció folyamata

Távközlés
Előny: saját, állami hálózaton vezethetők be az elektronikus közszolgáltatások
Hátrány: óriási beruházási igény, potenciálisan folyamatos veszteség a mobilszegmensben

Víziközmű
Előny: menedzsmentdíjak, az osztalék teljesen az országban marad, új pályázati lehetőségek nyílnak meg
Hátrány: a kivásárlás anyagi terhei, gyengülhet a hatékonyság

Kapcsolódó cikkek