brusszel


Obama és Romney összeszólalkoztak a munkanélküliségi adatokon

Figyelő Online
2012.10.06  10:34   
mail
nyomtatás
Politikájának igazolását látja a pénteken nyilvánosságra hozott munkanélküliségi adatokban Barack Obama amerikai elnök. Mitt Romney republikánus elnökjelölt ugyanakkor nem tartja valódi előrelépésnek a ráta 0,3 százalékpontos csökkenését.
Az amerikai munkaügyi minisztérium szerint a munkanélküliség rátája szeptemberben 7,8 százalékra csökkent az augusztusban mért 8,1 százalékról. "Hiszem, hogy az ország ma ismét előre halad. Az ország túl messzire jutott ahhoz, hogy visszafordulhasson" - jelentette ki az elnök pénteken egy virginiai kampánygyűlésen. Az amerikai gazdaságban szeptemberben a vártnál több, 114 ezer új állás jött létre, s a legnagyobb növekedés - 44 ezer ember munkába állásával - az egészségügyben volt.

Három éve nem voltak ilyen jók a mutatók

A pénteken publikált statisztika a legjobb adat 2009 januárja, vagyis Obama elnökségének kezdete óta. A jelenlegi kormányzati ciklusban a mélypont 2009 októbere volt, amikor az állástalanok aránya elérte a munkaképes lakosság 10 százalékát.Franklin Delano Roosevelt és Ronald Reagan kivételével ugyanakkor a második világháború óta egyszer sem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnököt 7,4 százalékos munkanélküliség felett újraválasztottak volna. Mitt Romney republikánus elnökjelölt pénteken kijelentette, hogy a "7,8 százalékos munkanélküliség nem úgy fest, mint az igazi gazdaságélénkülés".

Republikánus politikusok és hozzájuk közel álló üzletemberek kételyeiknek adtak hangot a statisztika hitelességével kapcsolatban is, de Hilda Solis munkaügyi miniszter nevetségesnek minősítette ezeket a felvetéseket. Az újraválasztásért induló Obama elnök számára lélektani szempontból fontos, hogy az állás nélküliek aránya visszasüllyedt ugyanarra a szintre, mint amikor megkezdte a kormányzását. Munkanélküliségi adatokat legközelebb november 2-án, vagyis négy nappal a választások előtt hoznak nyilvánosságra. Szakértők szerint vélhetően ez lesz az utolsó konkrét számadat, amely befolyással lehet a még bizonytalan szavazók döntésére. A korai szavazás intézményének köszönhetően addigra azonban várhatóan az amerikaiak 40 százaléka leadja már a voksát.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.