brusszel


Lopott fémhuzalok egy telepen - 85 millióra büntett a NAV

Figyelő Online
2012.10.06  13:06   
mail
nyomtatás
Tizenkét tonna ismeretlen eredetű rezet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és a rendőrség munkatársai egy budapesti telephelyen - közölte a NAV szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint a pénteken lefoglalt színesfémek között erősáramú vezetékek is voltak. Az október 1-jén indult átfogó fémellenőrzésnek ez volt az első kiemelkedő eredménye - tudatta a NAV. A vélhetően bűncselekményből származó rézhulladék piaci értéke becslések szerint 17 millió forint, ugyanakkor a várható bírság összege elérheti a 85 millió forintot, és a NAV be is zárathatja a telephelyet.

A két hatóság pénteken budapesti, fémkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzött, ekkor találtak rá az egyik telephelyen a nagy mennyiségű színesfémre. A fémeket a budapesti telepen már szétválogatták, és szállításra is előkészítették. A NAV szerint a megtalált 12 tonna rézhulladék vélhetően bűncselekményből származik, mivel erősáramú vezetékek és transzformátorok alkatrészei vannak közöttük. A pénzügyőrök a jogszabályokat megsértő gazdálkodó ellen "fémigazgatási eljárást" indítottak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Bűnügylopás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.