brusszel


Matolcsy: a bejelentések összhangban vannak a korábban meghirdetett gazdaságpolitikával

Figyelő Online
2012.10.08  08:52   
mail
nyomtatás
Egy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen - jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak a nemzetgazdasági miniszter kijelentette: az ország saját útját járja, és ezzel is jelentős lépéseket tesz a meghirdetett szabadság felé.A miniszter azt mondta: az elmúlt pénteki bejelentések teljes összhangban vannak a korábban meghirdetett gazdaságpolitikával.

Ezek az intézkedések arra utalnak, hogy "Magyarországot újjáépítjük úgy, hogy nem az emberekre terheljük ennek a költségeit. Nem a családoktól, nem a kis- és közepes vállalkozásoktól vonjuk el a pénzt, nem csökkentjük a nyugdíjakat" - fogalmazott Matolcsy György. A miniszter kitért arra, hogy az állam most saját magától von el pénzt, valamint olyanoktól, akik eddig nem vették ki kellően a részüket a terhek viseléséből. Itt az ideje, hogy mindenki arányosan fizessen adót és járulékokat - szögezte le.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.