brusszel


Nyugtaadás elmulasztása miatt 50 millió bírságot szabtak ki

Figyelő Online
2012.10.08  15:08   
mail
nyomtatás
Összesen 50 millió forintot meghaladó mulasztási bírságot szabtak ki a NAV, illetve a társszervek abban az ellenőrzéssorozatban, amelyet Észak-Magyarországon végeztek az idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódóan.
Körtvélyesi Zsuzsanna, a NAV Észak-magyarországi Igazgatóságának médiareferense elmondta: a több hatóság együttműködésével végrehajtott, összehangolt ellenőrzéssorozatban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye területén a NAV és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi, munkaügyi és élelmiszerlánc-biztonságért felelős szervei működtek együtt az adóelkerülés visszaszorítása érdekében. Kilenc héten át több mint 100 településen, valamint a főutak mentén 1300 vizsgálatot végeztek.

Fokozottan vizsgálták a számla- és nyugtaadási kötelezettség betartását, az árucikkek eredetét, a teherautók rakományait és azok származási okmányait, valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét .Az ellenőrzések fókuszában álltak az idegenforgalmilag frekventált üdülőhelyeken, strandok és vízpartok környékén üzemelő kereskedelmi és vendéglátó egységek, a jelentősebb rendezvények, fesztiválok és vásárok, valamint a közterületeken, főutak mentén árusító vállalkozások.

Az ellenőrzések során 9 üzletet zártak be 12 napos időtartamra, és az üzletek utólagos ellenőrzését is elvégezték. A vizsgálati tapasztalatok szerint az őstermelők, zöldség-gyümölcs kereskedők mintegy fele nem adott nyugtát a próbavásárlások alkalmával. A fizetővendéglátás, szállásadás területen – amelyet legszélesebb körben Heves megyében vizsgáltak – ugyancsak az adózók több mint felénél állapították meg a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását. Az is kiderült, hogy az egész szezonban minimális összegeket rögzítettek bevételként, miközben rendszeresen elutasították a NAV ellenőreinek foglalási szándékát azzal, hogy nincs szabad helyük. Ugyanakkor a foglalkoztatottakra irányuló ellenőrzések negyedénél derült ki, hogy az adott vállalkozás nem jelentette be a nála munkát végző dolgozót - ismertette az ellenőrzéssorozat tapasztalatait Körtvélyesi Zsuzsanna.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.