brusszel


Alkotmánybírósághoz fordulnak a nyerőgépesek

Figyelő Online
2012.10.08  18:08   
mail
nyomtatás
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) az alapvető jogok biztosához fordul és alkotmányjogi panasz indítványt terjeszt be, amennyiben a köztársasági elnök aláírja a szerencsejáték törvény módosítását és kihirdetik a jogszabályt - közölte az érdekvédelmi szervezet.
Az MSZSZ, valamint a nyerőgép iparág több érintett vállalkozásának tulajdonosa alkotmányjogi panasz indítványukban azt kérik majd az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a jogszabály alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt, mivel az számos ponton sérti az alaptörvényt. A szövetség, mint érdekvédelmi szervezet, továbbá több, az ágazatban érdekelt személy az Alkotmánybíróság mellett az ombudsmanhoz is fordul a véleményük szerint alkotmánysértő jogszabály kapcsán az alapjogi sérelmekre hivatkozva.

Arra kérik majd az ombudsmant, hivatalból forduljon az Alkotmánybírósághoz, mert állampolgárok, mint természetes személyek szélesebb csoportját éri alapjogi sérelem. Megélhetéshez és a munkához való joguk sérül a tevékenységet tiltó jogszabály megjelenésével, ezért az MSZSZ úgy véli, az ombudsman haladéktalanul köteles hivatalból eljárást indítani és az Alkotmánybírósághoz fordulni. A közlemény szerint a szövetség továbbra is bízik abban, hogy az államfő nem írja alá az alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt.

A parlament múlt héten kedden fogadta el azt a módosítást, amely megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. A szerencsejáték-szövetség bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében, miután úgy látják, hogy a döntés miatt több tízezer ember kerül utcára, több milliárd forint értékű eszköz veszik el, és több ezer vendéglátóhely fog bezárni.

Hasonlóan nyilatkozott a WEBGAM Központi Játékszerver tulajdonosa a WSG Szerver Üzemeltető Kft. is, jelezte: meg fogja vizsgálni kárigénye bejelentésének lehetőségét, miután a pénznyerő automaták üzemeltetésének betiltásával összegzésük szerint több ezer fejlesztői munkaóra, a szerver-fejlesztők több milliárd forintos befektetése, a beszállítók elveszett megrendelései vesztek oda. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azonban vitatta a piaci szereplők véleményét; múlt heti közleményében a tárca úgy fogalmazott: elsősorban nem foglalkoztatási kérdés a nyerőgépek tiltása, és "minden alapot nélkülöz" a Magyar Szerencsejáték Szövetség azon becslése, amely szerint mintegy 40 ezer embert kell elbocsátani a pénznyerő automaták üzemeltetését a játékkaszinókra korlátozó parlamenti döntés miatt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.