brusszel


IMF: nyár óta romlott a helyzet

Figyelő Online
2012.10.09  08:42   
mail
nyomtatás
Tovább romlott a világgazdaság állapota 2012 júliusa óta, és a felerősödő kockázatok miatt lassabb növekedés várható - írta tokiói idő szerint kedd reggel kiadott legfrissebb Világgazdasági Kilátások kiadványában a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az IMF szerint a legfontosabb kérdés most az, hogy a világgazdaság csak az elhúzódó kilábalásnak egy újabb turbulens időszakához érkezett, vagy a mostani lassulás tartós hatásokon alapszik. A válasz azon múlik - írja az IMF -, hogy az európai és amerikai döntéshozók képesek-e előremutató módon megbirkózni az előttük álló rövid távú kihívásokkal.Ennek értelmében az európai politikusoknak olyan intézkedésekről kell dönteniük, amelyek javítanak az euróövezet perifériájához tartozó államok pénzügyi helyzetén. "Az Európai Központi Bank megtette a maga részét, s most a nemzeti döntéshozókon a sor, hogy aktiválják az európai mentőalapot (ESM), és olyan hiteles útvonalat jelöljenek ki, amely egy bankunió bevezetéséhez és a szorosabb költségvetési integrációhoz vezet" - írja az IMF.

Az amerikai politikusoknak pedig meg kell akadályozniuk azt a jelentős és automatikus adóemelést és kiadáscsökkentést, amit a szövetségi adósságplafonra vonatkozó jelenlegi szabályozás előír, és kézzelfogható előrelépést kell felmutatniuk a költségvetés fenntarthatóságának kialakításában - teszi hozzá.A válságkezelés olyan ponthoz ért, ahol döntéshozók előtt álló feladatok komoly kihívást jelentenek - írja a Valutaalap. A szervezet előrejelzései azonban azon a feltevésen alapulnak, hogy a politikusok döntenek a kulcsfontosságú intézkedésekről, jóllehet nagyon nehéz megjósolni, hogy mekkora annak valószínűsége, hogy ezek a döntések valóban megszületnek.

Mindezeket figyelembe véve, a szervezet a világgazdaság egészére vonatkozóan 3,3 százalékos idei és 3,6 százalékos jövő évi GDP-növekedést vár, ami rendre 0,2, illetve 0,3 százalékponttal alacsonyabb a júliusban közzétett előrejelzésnél. Az IMF az euróövezetben az idén 0,4 százalékos gazdasági visszaesést, jövőre 0,2 százalékos növekedést vár. Az Egyesült Államokban az idén 2,2 százalékkal, 2013-ban 2,1 százalékkal bővülhet a GDP.A Valutaalap számításai szerint a kínai gazdaság a 2011. évi 9,2 százalékos bővülés után az idén 7,8 százalékkal, 2013-ban 8,2 százalékkal nő. A japán GDP az idei 2,2 százalékot követően 1,2 százalékkal bővül 2013-ban.Az euróövezeti infláció az idei 2,3 százalék után jövőre az Európai Központi Bank 2 százalékos célja alá, 1,6 százalékra süllyed. Az Egyesült Államokban a fogyasztói árak drágulási üteme az idei 2,0 százalékról 1,8 százalékra lassul.

Az IMF szakemberei emlékeztetnek: a fejlett országokban pozitív hatással van a pénzügyi stabilitásra, a kibocsátásra és a foglalkoztatásra a jegybankok által teremtett likviditásbőség, jóllehet elképzelhető, hogy ez a hatás egyre halványabbá válik. Számos országban a kormányzatok kézzelfogható módon hozzáláttak a magas deficitek csökkentéséhez, de a bizonytalanság, az alacsony a bizalom és a pénzügyi szektor gyengesége miatt a jelentős költségvetési eredményekhez általában alacsony növekedés vagy recesszió párosul. A fejlődő és felzárkózó országokban pedig a döntéshozók azon tanakodnak, hogy miként alakítsák gazdaságpolitikájukat ilyen mértékű külső kockázatok mellett.A Valutaalap szerint a fejlődő piacokon fenn kell tartani azt a képességet, hogy a gazdaság rugalmasan tudjon reagálni a sokkokra. Ehhez szükséges a kiegyensúlyozott költségvetési pozíciók megtartása, illetve az infláció és hitelállomány féken tartása.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.