brusszel


Az EIB is beszáll a magyar kkv finanszírozásba

Figyelő Online
2012.10.09  14:11   
mail
nyomtatás
A luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank (EIB) százmillió euró hitelt nyújt a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a kis- és középvállalkozások (kkv), valamint az állami szektorhoz tartozó támogatók pártfogását élvező kis- és közepes infrastrukturális beruházások finanszírozására - közölte kedden az EIB.
A bank a közleménye szerint Wilhelm Molterer, az EIB magyarországi hitelezésért felelős alelnöke úgy véli, hogy a hitel elérhetőbbé teszi a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-k számára a hosszú lejáratú finanszírozási lehetőségeket, illetve megkönnyíti az előnyben részesített önkormányzati infrastrukturális beruházások megvalósítását.

"Ezzel új munkahelyek teremtését segíti elő, és hozzájárul majd Magyarország versenyképességének erősítéséhez" - olvasható a dokumentumban. A közlemény szerint Baranyai László, az MFB elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra: a két intézmény, egymás stratégiai partnereként az elmúlt évtizedekben összesen 835 millió euró összegre írt alá finanszírozási szerződéseket, amelyek mintegy kétezer beruházás kivitelezését tették lehetővé Magyarországon, főként az önkormányzati és a kkv-szektorokban. Baranyai szerint az EIB-től kapott eszközök jelentős mértékben járultak hozzá az MFB fejlesztésre nyújtott nagy hitelprogramjaihoz.A mostani hitelmegállapodás immár a nyolcadik EIB-MFB közös művelet. Olyan kisebb beruházások megvalósítását teszi lehetővé, amelyeket 250 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató kkv-k, illetve amelyeket 250-300 munkavállalót foglalkoztató középvállalkozások és helyi hatóságok végeznek.Az Európai Beruházási Bank az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, amely az EU tagállamainak tulajdonában áll. A bank az uniós szakpolitikai irányelvek előmozdítása érdekében biztosít hosszú lejáratú finanszírozási lehetőségeket.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: EUMagyarország

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.