brusszel


Meglógott a volt tőzsdevezér az ügyfelek pénzével

Figyelő Online
2012.10.11  12:54   
mail
nyomtatás
Hivatalból indított vizsgálatot a rendőrség Cristian Sima, a nagyszebeni tőzsde (Sibex) volt elnök-vezérigazgatójának eltűnése ügyében, akiről a román sajtó azt feltételezi, hogy brókercégi ügyfeleinek pénzével szökött meg - közölte csütörtökön a Szeben megyei rendőrfelügyelőség
Cristian Simát szerdán váltotta le a részvényesek közgyűlése a Sibex élén betöltött tisztségeiből, arra hivatkozva, hogy nem jelent meg a munkahelyén, amikor az Országos Tőkepiaci Felügyelet október 1-jén megkezdte rutinellenőrzését a nagyszebeni tőzsdén. A román sajtó tudni véli, hogy Cristian Sima az általa 1997-ben alapított WBS Holding brókercég ügyfeleinek pénzével együtt tűnt el, és a kárt több tízmillió euróra becsülik. Luciana Baltes rendőrségi szóvivő közölte: sem a család, sem a tőzsde nem jelentette be Sima eltűnését, a rendőrség a sajtóban megjelent cikkek alapján, hivatalból indított vizsgálatot.

Az ügyet elsőként megszellőztető wall-street.ro pénzügyi-befektetési hírportál úgy tudja, Sima október elsején adott utoljára életjelet, amikor egy e-mailben azt közölte a tőzsde egyik igazgatójával, hogy ellopták laptopját, telefonját, iratait és bankkártyáit, ezért ezek letiltását kérte.

Tőzsdei kollégái állítólag hiába próbáltak kapcsolatba lépni vele, nekik azt mondta, Svájcba utazik, ám ottani házának vezetékes telefonja fel van függesztve. A WBS Holding a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett brókercég, amely a külföldi pénzpiacokon végzett tranzakciókat a romániai befektetők pénzével, ezért a román tőkepiaci felügyelet nem követte működését. A román sajtó szerint Sima előkészítette szökését: egy hónapja elvált feleségétől, elbocsátotta a WBS Holding műveleti igazgatóját, így ő maradt az egyedüli, akinek hozzáférése volt az ügyfelek pénzéhez.

A wall-street.ro a brókercég egyik ügyfelének nyilatkozatát idézi, aki arra panaszkodik, hogy már nem fér hozzá a Sima által kezelt számlájához, nem tudja ellenőrizni, mi történt a pénzével.Sima egyik tőzsdei kollégája, Adrian Simionescu a Capital című lapnak úgy nyilatkozott, valószínűbb, hogy Sima elvesztette, mintsem ellopta volna ügyfelei pénzét. A Sibex csütörtökön közleményben igyekezett megnyugtatni ügyfeleit, azt írva, hogy tőzsdei befektetők pénze nem hiányzik.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Romániabűnügy

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200